Erősember

2022.09.01. 18:00

Mádon élvezte a hazai környezet nagy előnyét

Magabiztos sikerrel hangolt a jövő heti Bajnokok Ligája-fordulóra Juhász Péter.

KT

Forrás: Prémium Média & Sport Management Zrt.

A Prémium Liga sorozat mádi állomásán otthoni közönségét remekül szolgálta ki Juhász Péter, a településen élő extrémsportoló. A viadalt dr. Koncz Zsófia államtitkár, a régió országgyűlési képviselője nyitotta meg. 

Visszakapta az energiát 

– Szerettem volna picit tartalékolni a jövő hétvégére, de azt éreztem, hogy a helyi szurkolókat ki kell szolgálnom – mondta a mádi erős­ember, majd hozzátette: – Helyesen tettem, ugyanis amennyivel többet kivett belőlem a viadal, annyi energiát vissza is kaptam az itteni drukkereimtől. 

A többszörös magyar bajnoknak szüksége is volt a pluszerőbedobásra, mert bár a fordulót magabiztosan, 10 pont előnnyel nyerte a 43 egységig jutott Molnár Zsolt előtt, egyik-másik részfeladat során riválisai igencsak feladták neki a leckét. Így volt ez a választott súlyú kőgolyók átemelésénél, akárcsak a gurtni nélküli autótartásban, melyben kevesebb mint egy másodperccel volt jobb az összetettben harmadik helyen zárt Boros Adriánnál. 

A sportkarrierje mellett Tiszaújvárosban tűzoltóként dolgozó kiválóság a hazai pálya különleges előnyéről is beszélt: 

– Eleinte féltem a mádi versenyzéstől, de amikor elkezdtem, sokkal nagyobb löketet kaptam, mint máshol. Aki kilátogatott az eseményre, alighanem élvezte a versenyt, ugyanis csak mosolygós arcokat láttam magam körül. 

Juhász Péterre egy hét múlva a mostaninál is nagyobb feladat vár: a Bajnokok Ligája sorozat keretében Bosznia-Hercegovinában lesz jelenése.

Ők mondták

Dr. Koncz Zsófia államtitkár, országgyűlési képviselő: – Különleges ez a sportág, amelyhez hihetetlen akarat, fizikum, kitartás kell. Büszkék voltunk arra, hogy már harmadszor lehetett részük a Mádra látogatóknak az erősemberek adta vetélkedés élményében. Petit gimnazista korától ismerem, így még nagyobb örömet jelentett a sikerét látni. 

Tatárka József, Mád polgármestere: – Szívből gratulálok neked, Peti. Hatalmas küzdelemben sikerült legyőznöd az ellenfeleidet, a fájdalmaidat és a meleget, ezzel vívtad ki az itteni nézők elismerését. Példát mutatsz szorgalomból, kitartásból, emberségből, az idén is örömmel támogattuk a rendezvényt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában