Egymás hiányzó képességeit egészítik ki (videóval)

A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola központjában természetesen mindig találunk négylábú segítőket. Mezősi Tamás, az alapítvány elnökének Trafi nevű kutyája is épp pihenőidejét tölti, kutyakiképzéssel is foglalkozó gazdája azt mondja, ő egy demonstrátor kutya. 

– Ha érkezik hozzánk egy látássérült ember, még anélkül, hogy tudná, hogy mire számítson, Trafi megmutatja neki, hogyan segítheti őt – mondja. Trafi abban a pillanatban a bal oldalamon terem. – Erre az oldalamra kell állnia? – kérdezem. – Igen, ezzel kezdődik – válaszolja Mezősi Tamás. És már kezdődik is a demonstráció. Adnom kell neki egy jutalomfalatot, aztán meg kell fognom a hámfogót, és azt kell mondanom, gyerünk kifelé. Mondom, és abban a pillanatban elindulunk ajtókon és folyosókon át az udvarra. Lassan, mondom Trafinak, hallgat rám, aztán megáll, amikor kiérve erre kérem. Gazdáját kérdezem, mik a pontos parancsszavai, mire megtudom, hogy Trafi a természetes emberi beszédhez van szokva, vagyis sokféle szórendben mondhatnám, úgyis értené, hogy meg szeretnék állni. Szavakat, szófordulatokat, bonyolultabb rövid mondatokat is megért, és csupa odafigyelés, ami az ő szakmájában elengedhetetlen. 

A baráthegyiektől kapunk egy tapasztalati szakértőt is. Vida Zoltán születése óta, 31 éve látássérült. Innen kapta többek között első vakvezető kutyáját is, 2013 óta pedig sokrétű munkával segíti az alapítványt. – Egyrészt informatikát tanítok látássérülteknek, ez az egyik feladatom, másrészt ha megyünk rendezvényekre, akkor ott mint tapasztalati szakértő veszek részt – mondja Zoltán. Ő abban is közreműködik, hogy a kiképzett kutyákat elsőként teszteli. Szerinte az a legfontosabb, hogy egy kutya mennyire tud alkalmazkodni, és ahogy ő mondja, „mennyire élhető”. 

Zoli története 

Vida Zoltán 2011-ben kapta meg az első labradorját, akkor még Budapesten. – Eleinte mindig felügyelettel dolgoztunk, Mezősi Tamás mindig jött velem, kísért, tanított. Eleinte még az is nehézséget okozott, hogy feladjam a kutyára a hámot. Aztán eljött az az idő, amikor egyedül mehettem Borcsával, az zseniális volt! Kikerültem a látókat, gyorsabban tudtam menni, ez nagyon jó érzés volt. Fehér bottal sem mentem rosszul, de ez egészen más volt, hogy kikerülhetem az embereket, az oszlopokat, a pocsolyákat. Ez nagyon nagy magabiztosságot adott – mondja. 

Vida Zoltán azt tapasztalta meg, amiről sok más vakvezető kutyás ember is beszámol, hogy az emberek is sokkal nyitottabbak lesznek, ha meglátnak egy kutyát. – Gyakran jönnek oda hozzám, hogy megsimogathatják-e a kutyámat. Nagyon fontos, hogy csak akkor szabad simogatni, ha várakozunk. Vezetés közben nem, mert akkor elterelik a kutya figyelmét! Ha buszmegállóban állunk, vagy valakivel beszélgetek, akkor nyilván meg szabad simogatni. 

Csak a labrador 

Sokféle dologban segítheti a látássérültet egy kutya. Például megmutathatja gazdájának azt a széket, amelyik szabad, ahová le lehet ülni. A kérés után a kutya az üres helyre leteszi a fejét, így jelezve a gazdának, hogy megvan a hely, aztán ha leült a gazda, négylábú társa a szék alá telepedik. Ezt az összetett feladatot is megtanulja például kiképzése során egy vakvezető kutya. – Egy idő után nem azért dolgozik neked a kutya, mert enni adsz neki, hanem mert szeret dolgozni, neked dolgozik, és szeretne neked megfelelni – foglalja össze tapasztalatait Vida Zoltán. – A labradorok nagyon szeretik az embereket, végtelenül jóindulatú és békés állatok. Pont a múltkor kérdezték tőlem, hogy ha nem labradorom lenne, milyet választanék, azt mondtam, akkor is labradort! 

Mezősi Tamás szerint azok a kutyák, akik jó vakvezetők, azokban a segítő vonal erősebbé válik, és nagyszerűen tudnak együttműködni az emberrel.

– Zsigereikben érzik, például ha Zoli belerúg valamibe, az szinte a kutyájának is fáj. Nagyon komoly empá­tia van emögött, és hihetetlenül nyitottak az úgynevezett komplementer kooperációra. Ez egy együttműködés ember és állat között, amelyben egymás hiányzó képességeit kiegészítik, és közben a vezetőszerep is folyamatosan változik. Erre jó példa, hogy amikor az ember azt mondja, előre, a kutya elindul, de közben kikerüli a pocsolyát. Menjünk át, mondja az ember, a kutya közben áll, mert valami gyanús neki, csak akkor hagyja, hogy lelépjen, ha minden akadály elhárult. A vezetőszerep változik, miközben az irányítás az embernél marad – mondja Mezősi Tamás. 

– Legutóbb Székesfehérvárott voltunk egy olyan programon, ahol három olyan látássérült emberrel találkoztam, akik még életükben nem kerültek közel ilyen kutyákhoz, nem volt még ilyen tapasztalatuk – folytatja. Ha egy látássérült úgy dönt, hogy szeretne egy kutyát, az felelős döntés az alapítvány vezetője szerint, jól meg kell fontolni. – Ha bejelentkezik nálunk, vagy eljön hozzánk, akkor kipróbálhat vakvezető kutyával néhány lépést, megsimogathatja, hogy megdobog-e tőle a szíve. Vakvezető kutyával nagyon jó élni annak, aki komolyan vonzódik a kutyához, de nem minden embernek való ez. 

Az ebeknek is van nyugdíj 

A vakvezető kutyák életét születésüktől a halálukig figyelemmel kísérik. A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola szakemberei nemcsak kiképzik őket, miközben kiképzőik otthonában lakhatnak, hanem önkénteseik segítségével már 1 éves korukig is szerető családban nevelik fel a leendő segítőebeket. Ha később bajuk esik, megbetegednek, akkor nyugdíjba vonulnak, és újra egy szerető családról is gondoskodnak számukra. Akiknek pedig szükségük van ilyen segítőkutyára, azoknak mindenféle ellenszolgáltatás nélkül adják. 

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.

(A borítóképen: Mezősi Tamás, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola alapítványának elnöke, kutyakiképző és Vida Zoltán Trafival, a vakvezető ebbel)