A feldolgozást támogatja, ha beszélünk a krízisről

Az orosz–ukrán háború ahogyan a felnőtteket, úgy a gyermekeket is megviseli. Hiába próbáljuk meg kizárni az életükből az azzal kapcsolatos legapróbb információmorzsákat, azok akarva-akaratlanul átszövik a legkisebbek mindennapjait is. Arról, hogy hogyan kommunikáljunk velük, mit tegyünk, hogy megélhessék érzéseiket, Kovács Ágnes klinikai szakpszichológus beszélt. 
 

Szorongás és cselekvés 
 

– Krízishelyzetről értesülve a legnehezebb dolgunk a tehetetlenségünkkel van. A krízis ugyanis attól keletkezik, hogy a probléma mértéke és a megoldása meghaladja a szokásos megküzdési stratégiáinkat, korábbi eszközrendszerünk aktuálisan nem elegendő az elhárításához – definiálta a szakember. – A felnőtteknek már az is segít, hogy a gyerekek jövőjéről gondolkoznak az adott helyzet árnyékában, nyugtatják a kicsiket, fiatalokat, és ezzel folyamatosan megvan a feladatuk. Ilyen teendők híján a gyerekek csupán passzívan tudják várni a fejleményeket. Ráadásul ha belegondolunk, hogy az idői és téri tájékozódás esetükben még fejletlenebb, jobban látható, hogy a picik még elveszettebbek. Gyerekek közelében az a legfontosabb feladatunk, hogy segítsük a bennük keletkező félelmeiket, szorongásukat cselekvésbe átfordítani. Mindenképpen kérdezzük meg, mi él a fejükben, mi képeződött le bennük mindabból, amit hallottak a médiából, a társaiktól, amit elcsíptek a felnőttek beszélgetéseiből. A korukhoz illeszkedően megfogalmazott racionális beszélgetés segít abban, hogy biztonságban érezzék magukat, és hogy megértsék, mennyire vannak közel vagy távol a veszélytől. Mivel a nagyobbak már önállóan facebookoznak, tiktokoznak, ugyanazokat a videókat, beszámolókat láthatják, mint amikkel mi is találkozunk. Érdemes mutatnunk nekik a saját találatainkból, hogy ők is merjék megmutatni és kérdezni arról, ha nehezebben feldolgozható tartalomra bukkantak – folytatta. 
 

Gyógymód a játék 
 

– Ha ki tudják fejezni, mi zajlik bennük, azt nem szabad elbagatellizálnunk, és nem szabad túlságosan komoly aggodalmunkat sem kimutatnunk. Olyan módon kell fogadnunk, ami által azt érezhetik, hogy elfogadhatóak az érzéseik, gondolataik. Lehet most több a simogatás, odabújás, ha igényük van rá. Az együttlét fontos, mert a szorongás egyedül elviselhetetlenné tud válni. Hívjuk fel nagyobb, külön élő gyerekeinket is, hiszen a kötelékek mind a támaszaink lehetnek – javasolta a szakember. – A kiskamasz-, kamaszkorosztályt támogassuk, terelgessük abban, hogy ők találjanak ki valamilyen aktív tennivalót, és segítsük őket, ha például épp az adománygyűjtést érzik magukhoz közel állónak. A kicsik rajzolhatnak, készíthetnek olyan produktumokat, amik az érzelemkifejezésüket segítik. Ezek a produktumok lehetnek olykor nagyon konkrétak, erőszakosak is, azonban ha ezt el tudjuk fogadni, megfigyelhetjük, hogy a tartalom egyre inkább átfordul szimbólumokba, így dolgozódik fel a gyermek lelkében. Szemmel láthatóan követhető ennek folyamata. Ahogyan számunkra egyre elfogadhatóbbá válik az ábrázolásmódja, valószínűleg úgy tisztul bennük is a traumatikus élmény. Ugyanez vonatkozik a játékukra is. Ők a feszültségüket a játszásuk során tudják leghatékonyabban kiélni, kijátszani magukból, a játékot sajátos gyógyító folyamatként élik meg. A játékukat figyelve, majd empatikusan a szerepekbe belehelyezkedve kövessük őket. Ha a kicsi a feloldást nem találja meg a közös játékban, ajánlhatunk számára megoldási módokat. A mesélés, közös mese kitalálása ehhez hasonlóan működhet. 

Felmerül, hogyan kezeljük az erőszakos katonai, stratégiai számítógépes játékokat ilyenkor, amikor nemcsak a gyerek gépén, hanem minden kommunikációs csatornán ugyanolyan tartalommal találkozunk. Ezeknek a programoknak a keletkezése ugyanazt a célt szolgálhatta, hogy az erőszaktól való félelmet fordítsa át cselekvésbe egy passzívabb, azért mégis ártalmatlanabb formában. Ne várjuk el a gyerektől, hogy pont most tegye félre ezeket, és helyette pasziánszozzon – tette hozzá. 
 

Szakember segítsége 
 

– Legyünk közelebb most hozzájuk, például az iskolákban szünetekben is legyen felnőtt elérhető, hogy a felmerülő félelmeket, téves ismereteket keretek között lehessen tartani. A kollektív élmény az osztályokban, csoportokban közös megbeszélés útján is segíti a feldolgozást. Gyorsan bevethető segítség lehet bármilyen mértékű, akár pánikszerű tünetek esetén is gyerekek – és persze a magunk – számára olyan relaxációs, tudatosító folyamatot segítő gyakorlat, amelyet játékos formában alkalmazhatunk: miközben irányítjuk gyermekünket, hogy kezdjen el figyelni a belégzésére és a kilégzésére, kérjük, hogy nevezzen meg öt dolgot, amit lát, majd négy dolgot, amit meg tud érinteni, három dolgot, amit hall éppen, két dolgot, aminek érzi az illatát, és egyet, aminek most érzi az ízét a szájában. Ha az érzelmi reakció komolyabbnak tűnik, meghaladja azokat a kereteket, amivel a családban, közösségben magunk meg tudunk birkózni, vegyük igénybe szakemberek segítségét – hívta fel végezetül a figyelmet Kovács Ágnes. 
 

(A borítóképen: „A gyerekek a feszültségeiket kijátszhatják magukból” – Kovács Ágnes)