„Én elhiszem, amit mond: meggyűlölte az egészet”

Nem könnyen mesélhető el, annyiféle szála van. Ari-Nagy Barbara dramaturg mondja ezt, aki új színpadi változatot készített Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című regényéből a Miskolci Nemzeti Színház számára. 

Nem először dolgozott a világhírű műből: 2009-ben ő volt a dramaturgja a Keszég László rendezte nyíregyházi előadásnak. 

A mostani munkában a saját víziója mellett tekintettel kellett lennie rá, hogy nem a szövegkönyv alapján született a szereposztás, hanem fordítva: adottság volt, hogy hányan és kik adják majd elő Szőcs Artur rendezésében a színművet. 

Hogyan dől el, hogy milyen lesz egy új színpadi változat: a regényt illusztrálja, vagy saját értelmezés, szerzői adaptáció, előtérben a szerzővel magával? 

Nem szoktam szerzői adaptációkat készíteni – ha szerzői adaptáción azt értjük, hogy az adaptáló optikája valamilyen művészi megfontolás miatt túl szűk és túl speciális. A főbb pilléreket megtartom – igyekszem hű maradni a regény meséjéhez, a történet szelleméhez. De mindenképpen az én olvasatom lesz, amikor a szöveg elkészül. Aztán erre rájön a rendező, a színészek, a közös próbafolyamat rétege, ami más irányokat adhat. Az is befolyásol, hogy mik az adottságok, hol kerül színpadra a mű. 

Mi lett volna benne más, ha A Mester és Margarita most nem nagyszínpadra készül? 

Stúdióban nyilván kevés szereplős, más logika szerint felépülő szerkezet kellene hozzá, még szabadabb lehetne. Vagy intimebb. Nagyszínpadon adottság, hogy több a szereplő, nagy az apparátus. Benne van az énekkar, ami egyébként az egész előadást meghatározó lehetőség. Ehhez igazodom. 

Volt-e valami sorvezetője, mint a nyíregyházi előadásnál a Ba­barczy László-féle szövegkönyv? 

Úgy gondoltam, ha lehetőségem van saját adaptációt készíteni, megpróbálom. A rendező, Szőcs Artur is már az első pillanattól fogva új példányban gondolkodott, és nehéz is lett volna egy meglévő változatot hozzáigazítani a mostani adottságokhoz. Természetesen mielőtt nekifogtam, beszélgettünk, ötleteltünk, és Artur elképzelései, a munkatársak hozzászólásai, sőt a készülő díszletterv elemei is beépültek.

Minek volt fontos bekerülnie az új változatba? 

Arra törekedtem, hogy arányosan mind a három cselekményszálat megtartsam, mert attól lesz világegész belőle, hogy megvan benne a Pilátus- és a Moszkva-történet, a szerelmi regény, a művészsors. 

Hogyan lehet arányos? 

Ha nem sérül egyik szál sem. Sokszor olvastam ezt a regényt. Gimnazistaként a Pilátus-fejezetek egyáltalán nem fogtak meg. A moszkvai világ leírása, Woland és a fekete macska rétege vonzott. A nyíregyházi munka idején már érdekelt Pilátus is, és mintha elkezdtem volna érteni, miről szól. Most eljutottam oda, hogy érzem, miért és hogyan lényeges a Mester sorsa, a szerelmi történet. Mostanra éreztem meg, hogy mind a három szálban találok valami fontosat. Értem, hogy a világ szörnyűségét a szatíra kikönnyíti és elviselhetővé teszi, de ha belegondolunk, Pilátus milyen döntéseket hoz, fölötte is van egy hatalom, amelyik nem látszik, miközben minden cselekedetét befolyásolja, és hogy a Mester hova kerül egy egyszerű regény miatt, miként csúszik ki alóla a talaj – ennek a mélysége jelenti a súlyt a kabaré alatt. 

Kiolvasható-e valamiféle általános érvényű iránymutatás a regény összefüggéseiből, a Bulgakov ábrázolta sorsokból és dilemmákból? Például az igazabb, megfontolásoktól mentes élet igénye? 

Bulgakov nem ítél el senkit, de ha valami összeköti a regénybeli motívumokat, akkor az a félelem. Korovjov mondja Margaritának: „Általában, engedjen meg egy jó tanácsot: soha semmitől se féljen! Semmi értelme.” Ezeket csak olyanok mondhatják ki, akik mentesek az ilyen érzésektől. Mindenki más: fél. 

Ez korfüggő érzés? 

Szeretném hinni, hogy igen. Bulgakov két olyan kort állít egymás mellé, amelyben kicsi a szabadságfok, ezért kicsi a bátorságfok is. Az emberek nem mernek ugrálni, döntéseket hozni. 

A Mester elégeti a regénye kéziratát. Ez minek a gesztusa? A félelemé? A megszabadulásé? 

Én elhiszem, amit mond: meggyűlölte az egészet. Amit írt. Hogy ennyire értetlen, és avatatlan kezekbe került. Hogy annyi bántást kapott miatta. Meg akar szabadulni ennek a súlyától. Nem hiszem, hogy a megúszás szándékával tenné ezt: attól még, hogy elégeti a kéziratot, ugyanúgy elviszi az autó azon az éjszakán. 

Hogyan kell érteni a Goethe Faustjából való idézetet, amit Bulgakov mottónak használ, az új színpadi változat pedig vissza-visszahangzó nyitómondatnak: „az erő része, mely örökké rosszra tör, s örökre jót művel”? 

Van egy fölöttes erő, ami magasabb cél érdekében bomlaszt és pusztít. 

Nem annyira emberi, mint inkább nem emberi? 

Én úgy értelmeztem, hogy nem emberi. Nem a mi hétköznapi rosszaságunkról szól. 

Nem a Gonosznak kell cselekednie? Ő csak elhajítja a követ, ami aztán hullámokat vet a vízen? 

Talán – de ez csak filozofálgatás a részemről. Elhajítja a követ, és tisztában van vele, hogy ennek ezerféle következménye lehet. Életre hív, vagy éltet valamit. Nem enged belenyugodni a trendekbe, ébren tartja az állandó kíváncsiságot, élteti a lázadó szellemet.

(A borítóképen: Ari-Nagy Barbara)