A századik véradáson is túl

Lukács László annak idején alig várta, hogy betöltse a 18. életévét, és ő is véradó lehessen. Szülei példáját szerette volna követni, hiszen ők is, amíg csak lehetett, rendszeres véradók voltak. László immár túl van a századik véradáson, így ő is ott volt a napokban a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének ünnepségén, ahol a sokszoros véradókat köszöntötték és elismerésben részesítették.

– A hitem is a véradás felé terelt. Református keresztény vagyok, és úgy gondolom, hogy ha Jézus a vérét adta értünk, akkor számomra is fontos, hogy a véremet adjam embertársaimért, persze más értelemben, mint Jézus. Hatalmas dolog az is, hogy életeket menthetek azzal, hogy véradó vagyok – fogalmazott László.

Megjegyezte: harminc éve véradó, kisebb kihagyásokkal. Amikor elérte a kilencvenedik alkalmat, akkor célul tűzte ki a századikat. Egészségügyi szempontból is jónak tartja a véradást, mert utána általában felfrissül, jól érzi magát. Van a véradóknak egy-két közösségi oldaluk. Itt kizárólag a véradás a téma, és a csoport tagjai ugyanúgy örülnek, ha valaki először vagy másodszor ad vért, mint amikor már ötvenedszer. Ezeknek a csoportoknak igazi közösségformáló ereje van, tette hozzá László, aki azért is hálás, hogy a vérellátó folyamatosan figyelmezteti, ha időszerű az újabb véradás. Számára ez nagyon hasznos, mert mint fogalmazott, ő amolyan „szórakozott bölcsész”.

Megköszönte

Az Észak-Magyarországnak elmesélte azt is, hogy 18 éves korában az első véradás előtt azért egy kicsit félt. Milyen lesz, amikor a tűt beleszúrják majd a karjába, nem fog-e fájni, nem ájul-e el? De szerencsére nem történt ilyesmi.

– Véradás után azonban nagyon kellemes érzés töltött el. Azt mondogattam magamban, „jaj de jó, megvan az első”. Akkor a véradók még kaptak üdítőt vagy sört és két virslit. Leültünk, és amíg ettük, ittunk, volt alkalom beszélgetni a vérellátó munkatársaival. Családias, barátságos hangulatban teltek ezek a véradások, amiket nagyon szerettem. A miskolci vérellátó állomásán most is nagyon kedvesek a munkatársak, fel is hívtam az intézmény vezetőjét, hogy elmondjam ezt neki, és megköszönjem, hogy jól felkészült, hozzáértő csapat irányítja a véradásokat. Én is szeretem, ha visszajelzést kapok a szülőktől és a tanítványaimtól – tette hozzá László.

Ő ugyanis pedagógus, a Hernádnémeti Református Általános Iskolában tanít magyar nyelv és irodalmat. Mint fogalmazott, nagyon szereti a munkáját, amit nem is munkának, hanem hivatásnak tekint. Szívesen állítja össze az iskola ünnepi műsorait is, melyek cseppet sem szokványosak. Minden alkalommal bevonja az intézmény hangszeren tanuló diákjait. Van, amikor egy-egy ünnepi dalt rockos változatban adnak elő.

– Három éve tanítok ebben az iskolában, és nagyon jól érzem itt magam. Büszkén mondhatom, hogy a nyolcadikosaink között már öt diákunknak van középfokú nyelvvizsgája – jelezte László.

Arra a kérdésre, hogyan népszerűsíti a fiatalok körében a véradást, egy bibliai idézettel válaszolt: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért” (János evangéliuma 15.13).

(A borítóképen: Lukács László: „Hatalmas dolog az is, hogy életeket menthetek azzal, hogy véradó vagyok”)