hangszeradomány

2021.11.21. 15:00

Elő a szekrény mélyéről a csengőket, dobütőket!

Segíthetjük a hangszer­adományokkal a gyermekeket.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Nem csak gyerekeknek, nem csak betegeknek segít a Zenedoktorok jótékony csapata, fő eszközként a zene jótékony erejéből merítve – emlékeztetnek közleményükben annak apropóján, hogy a kórházakban folyó tevékenységekhez az emberek segítségét kérik. Megunt, de még jó állapotú hangszerek és zenei eszközök felajánlását várják, amelyekkel sikeresebb lehet a jótékonysági működésük.

Nem kell nagy dolgokra gondolni – teszik hozzá. A lakás szekrényei mélyén pihenő apróbb csengettyűk, csörgők, dobütők vagy furulyák, szintetizátorok, gitárok mellett akár a gyermekjáték hangszerek is hasznos adományokká válhatnak.

Emellett nagy segítség a mesekönyv, diafilm, plüssmaci is. Segítsünk közösen! – kérik.

Rácz Anett alapítványi elnök elmondta, hogy évente több ezer bajban lévő felnőttnek és kisgyermeknek sikerül kisebb-nagyobb támogatással segíteni kilábalni a bajból, köszönhetően a bohócdoktor-, zenedoktor-, mesedoktor-, szeretetcsoki-, számítógép­álom-, ruha-cipő adományozó programnak.

A hangszerfelajánlások részleteiről további információkat tudhatnak meg az érdeklődők itt:

+36209298181 (munkanapokon), illetve ezen a weboldalon:

www.bohocdoktor.com

(A borítóképen: A Zenedoktorok hangszereket várnak)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában