Rendőrkutyák Borsodban

2021.11.17. 20:00

Csúzli pillanatok alatt kiszagolta az elrejtett drogot (videóval)

Nyílt napot tartott Miskolcon csütörtökön délelőtt a Miskolci Rendvédelmi Technikum, ahol sok más egyéb program mellett kutyás bemutatókat is tartottak a rendőrök.

MM

Fotó: Kozma István

A Cora, Misa, Csibész és Don hívónévre hallgató német juhászkutyák részéről láthattak az érdeklődők fegyelmező gyakorlatokat, de csoportos feladatokat is végeztek. Ilyen volt például, amikor az intézkedésnek ellenszegülő, a rendőrre támadó személyt kellett ártalmatlanná tenniük a kutyáknak, így megvédve a kutyavezető rendőrt.

Egy másik akcióban az igazoltatást kellett figyelemmel kísérniük, biztosítaniuk az okos négylábúaknak, és az igazoltatott személy támadó mozdulatára azonnal ugrani és megvédeni a velük dolgozó rendőrt. Fegyveres akcióban is jól bevethetőek voltak az ebek, nem ijedtek meg a lövésektől sem, és habozás nélkül ugrottak neki a támadónak.

Már ezekből a gyakorlatokból is kiderült, hogy óriási haszna lehet a rendőr mellett dolgozó szolgálati kutyának, de ezután következett Csúzli, a kábítószer-kereső kutya, aki pillanatok alatt kiszagolta a furgon hátsó lökhárítója alá, majd a táskába rejtett drogot. Csúzli később társával, Koscsó András törzszászlóssal csak a boon.hu részére bemutatott egy lakásban végrehajtott kábítószerkereső gyakorlatot is, az erről készült " target="_blank" rel="noopener noreferrer">videófelvételt Önök is megnézhetik!

Kutyám, Csúzli

De hogyan működik a rendőrkutyás lét a valóságban, vajon olyan ez, mint a Kutyám, Jerry Lee-ben?

A bemutató kapcsán Asztalos Zoltán rendőr alezredessel beszélgettünk erről. Ő a B-A-Z Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán dolgozik, a Bűnügyi Technikai Osztály Helyszínelő Alosztályának vezetője, így az ő irányítása alá tartoznak a megyében szolgálatot teljesítő bűnügyi kutyák és kutyás rendőrök.

Megtudtuk tőle, hogy lényegében bármilyen kutyából lehet rendőrkutya, volt példa már menhelyről 3 éves korában elhozott kutyusra is, akiből nagyon kiváló segítője lett társának, de a leggyakoribb, hogy olyan tenyésztőktől vásárolnak, akik kifejezetten rendőrök és más rendvédelmi szervek számára tenyésztenek kutyákat, ugyanakkor a rendőrség saját berkein belül is foglalkozik kutyák tenyésztésével.

A miskolci bemutatón a csütörtöki napon kizárólag német juhászkutyák szerepeltek, általában a járőrkutyák ilyen, vagy ehhez hasonló, nagyobb testű kutyákból lesznek. Kereső kutyának gyakran kistestű kutyákat, spánieleket, terriereket választanak, de retrievereket és vizslákat is alkalmaznak a rendőrség kötelékein belül.

Eredetileg Csúzli is járőrnek indult, de kiderült, hogy túl jámbor és játékos erre a feladatra, támadni, harapni nem nagyon akar, viszont mindene a labda, így lett belőle kábítószer-kereső kutya. Ezeket az állatokat ugyanis a játékuk, apportjuk keresésével kezdik el nevelni a feladatra, és nagyon szerencsés, ha egy kutyus szeret labdával játszani. A játék mellé később a kábítószert is elrejtik, így az eb megtanulja, hogy ha a kábítószert megtalálja, a labdát is megkapja, s ez, valamint természetesen a gazdája elismerése motiválja a keresésre.

Asztalos Zoltán rendőr alezredes a továbbiakban elmondta, hogy a kutyákat 10-12 hónapos korukban egy felvételi eljárás keretében vizsgálják meg, és személyiségüket figyelembe véve indítják el őket különböző tanfolyamokra, amiket gazdájukkal, vagyis a velük dolgozó rendőrrel együtt végeznek el.

- Figyelik, hogy lövésálló-e a kutya (na nem golyóálló, csak mennyire bírja jól a hangos lövéseket, robbanásokat), tud-e lépcsőn felmenni, hogy mozog különböző járófelületeken, le mer-e menni mély helyekre, bírja-e a sötétséget, szívesen és kitartóan apportíroz-e, szóval nagyon sok szempont alapján vizsgálják ilyenkor őket, mielőtt eldöntik, alkalmas lesz-e rendőri szolgálatra, és ha igen, mi a leginkább neki való feladat – vázolta portálunknak.

- Alapvetően egy kutya egy rendőr mellé tartozik, a kereső kutyák sokszor együtt is élnek a velük dolgozó egyenruhással. Sajnos ez a helyzet néha nem tartható, így van, hogy a kutyáknak gazdát kell cserélniük, ebből a szempontból a tapasztalatok szerint a német juhászok alkalmazkodnak a legkönnyebben, míg a labradorok, vizslák nehezebben, vagy egyáltalán nem fogadnak el új társat maguk mellé. Kutyás rendőrré válni nem könnyű feladat, nem is mindenki alkalmas arra, hogy együtt dolgozzon egy négylábúval, ráadásul ez felelősség is, a kapcsolat hosszú távú elköteleződést kíván – mondta el a r. alezredes.

Megtudtuk: a kutyák és gazdájuk számára a járőrképzés az alap, utána lehet elindulni más irányokba, kereső vagy nyomkövető kutyássá válni, vagy a legspeciálisabb képzés végén szagazonosító kutya-vezetővé. A legtöbb eb természetesen többféle feladatra is kiképezhető, több mindenre alkalmas, de például egyikőjük sem lehet egyszerre drogkereső és robbanószer-kereső kutya is, ugyanis ezek a kutyák eltérő módszerrel, jelzésmóddal dolgoznak, ugyanakkor a feltalált anyag más-más rendőri intézkedést kíván.

Ahogy a videón is látható, Csúzli aktív jelzéssel jelez, amikor megtalálja a drogot, kapar, harap, pontosan ott, ahol az anyag szagát érzi. Más kutyák passzív jelzésmódra vannak képezve. Ők, amikor a keresett anyag szagát érzik, leülnek vagy lefekszenek és az orrukkal mutatják a rejtekhelyet.

Megyénk rendőrkutyái

Megyénkben 30 körül van a szolgálatot végző kutyák száma. A legnagyobb részük járőrkutya, van néhány általános rendőrkutya, négy-öt nyomkövető kutya, 2 kábítószer-kereső kutya és egy robbanóanyag-kereső kutya is.

Videónk hőse, Csúzli, gazdájával, Koscsó Andrással együtt az Encsi Rendőrkapitányságon teljesít szolgálatot, és már több sikeres akcióban vett részt, legutóbb éppen Szerencsen.

A nyomkövető kutyák is nagyon eredményesek megyénkben, még a modern körülmények között is, mikor az elkövetők legtöbb esetben gépjárművel közlekednek, többször sikerrel vezetik el a nyomozót a célig, az elkövetőig. A bemutatón most nem megjelent Douglas nevű kutyus például idén júliusban Mezőkeresztesen egyszer elvezette a rendőröket az elkövetőig, aki beismerő vallomást tett, illetve egy másik esetben szeptemberben Abaújváron egy lakásig, ahonnan a rendőri intézkedést követően egy fő előállítására kerülhetett sor.

Ahogyan a fentiekből is kiderülhet, a rendőrkutyák a rendőri munka hasznos részei, ezek az okos négylábúak itt, ahogy az élet sok más területén is, változatlanul fontos segítői az embernek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában