A vakcina védelem

2021.03.12. 14:30

Legyen győzelem, ne csak döntetlen!

Vass Tibor költő, képzőművész, a Spanyolnátha című folyóirat művészeti főszerkesztője költői eszközöket használva válaszolta meg kérdéseinket.

Nagy-Hankó Krisztina

Fotó: Vass Levente

„Tizenhét éve egy olyan művészeti folyóirat alapító főszerkesztőjeként dolgozom, amely nevében egy világjárványt idéz meg. El lehet képzelni, hogy a Spanyolnátha miatt hányan hecceltek az elmúlt évben. Az e-mail-címem spanyolnatha.hu-ra végződik, ha eziránt például bankban érdeklődik az ügyintéző, akkor hamar egy olyan víruskonferencia kezdődik, amelybe a hallótávolságon belüli ügyfelek is előadóként kapcsolódnak be. Ilyen és hasonló esetekben elhangzanak panelmondataim a spanyolnátha és a Covid–19 közti összefüggésekről. Furcsán venné ki magát, ha az ilyen konferenciák záróbeszédében az oltás ellen érvelnék. Inkább elmondom, hogy szervezetem megérdemli, hogy a jó gazda gondosságával bánjak vele. Természetesen mérlegeltem az érveket és ellenérveket is.

A józan paraszti ész azt diktálja, hogyha egyikből és másikból is éppen ugyanannyi van, akkor akasszak le valahonnan még egy érvet az oltás mellett. Nem szeretnék abban a hitben élni, hogy a vírussal szembeni küzdelemben csupán egy győzelemnek számító döntetlent érhetünk el. Itt a győzelem a fontos, hogy minél kevesebbet mondhassuk: részvéttel.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában