Tündérszépek 2021

2021.02.24. 19:00

A szépség összetevői örökölhetőek és tanulhatóak

Lehoczki Évi számos rangos szépségversenyen vett részt és ért el dobogós helyezést. Azt állítja, nem mindig ő volt a legszebb, de talán a legkommunikatívabb.

Nagy-Hankó Krisztina

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az ismert miskolci hölgy már évek óta felhagyott a versenyzéssel, a színpad már mást jelent számára, de most sem áll távol a szépségszakmától. Bár a pandémia az ő életét is átrendezte, hisz abban, hogy hamarosan visszatérhet a szeretett munkájához. Évi rendezvényeken vállal műsorvezetést, vagy éppen ceremóniamester, és hoszteszeket is közvetít eseményekre.

A stílus, a jó megjelenés a munkája, vagyis az élete része, és mivel fiatal lányokkal dolgozik együtt, feladata is, hogy erre figyeljen. Megkértük, hogy segítsen eligazodni a „Tündérszépek” elnevezésű szépségverseny jelentkezőinek abban, mivel tehetik teljesebbé szépségüket.

Mindenkinek más

– A mai kor szépségideálja az, amit a média és az ismert emberek közvetítenek. Egyébként mindenkinek más a szép, de mégis azt próbálják követni a nők, amit a különböző platformokon látnak és preferálnak – mondta Lehoczki Évi.

Lehoczki Évi a Miss Universe Hungary Észak-kelet Magyarország Szépeként

Régen a szőke haj és a göndör loknik hódítottak több éven keresztül. Manapság a természetesség a trendi, és inkább a barna hajú lányok kerülnek előkelő helyre a szépségversenyeken. A hajfestés nem tilos, de annak is nagyon természetes hatásúnak kell lennie. Ez vélhetően azért alakult így, mert a nemzetközi versenyeken nagyon sok az egzotikus szépség a lányok között.

Ugyan a szőke lányok különlegesek, de mégis egy thai vagy maláj hölgy mellett nehéz volt az élmezőnybe kerülni. Az országos nagy versenyek célja pedig az, hogy hazánk szépségkirálynője külföldön is jól szerepeljen.

Legyen mosolygós!

– Nemcsak a hajszín, de a testalkat iránti elvárás is változott az évek alatt. Ma már nem feltétlenül a nagyon vékony lányokat keresik, inkább a formás, sportos alakú lányokat kedvelik – hangsúlyozta a volt szépségkirálynő.

Az alkati adottságokon túl egyre nagyobb hangsúlyt kap az egyéniség. Nem hátrány, ha a jelentkező mosolygós, pozitív kisugárzással rendelkezik, és kommunikatív. Évi szerint az a legfontosabb, hogy önazonos legyen a jelentkező, azt sugározza kívülről, ami belül lakozik. Egy leendő szépségkirálynő viselkedése is példaértékű legyen. Olyat kell közvetítenie a világ felé, amit maga is fel tud vállalni. Az is fontos, hogy legyenek céljai, tudja, mit szeretne elérni a szépségversennyel. Évi a maga példáján keresztül magyarázta el, mit is ért ezalatt. Ő például soha nem nyerni ment, neki az volt a lényeg, hogy ott legyen a mezőnyben, és ezáltal jó kapcsolatokra tehessen szert. A kapcsolatépítés volt a célja, mert tudta, hogy későbbi karrierjében ez elengedhetetlen lesz. A hatékony kommunikáció és magabiztosság is ebben segítette.

Lehoczki Évi | Fotó: Kozma István

Természetesnek tűnő

Manapság már annyira magas minőségűek az eljárások, hogy a kozmetikai tetoválást, apró esztétikai beavatkozásokat néha észre sem lehet venni, annyira természetes marad a nő megjelenése. A divatos, többdimenziós szempillák viselésével egyetért. Nagyon esztétikusak és kiemelik a tekintetet – fogalmazott Évi. Régebben ezek sem ilyenek voltak, sokkal mesterkéltebb volt tőle az arc, mint most. A test tetoválását egy szépségkirálynő-jelölt esetében Évi nem javasolja. Nem azért, mert nem szép, inkább azért, mert többnyire a minta vagy szöveg túlságosan személyes, ami lehet akár jó, de hátrány is.

Digitális megjelenés

Fotózáson ne legyen túl feltűnő, erős a smink, de érdemes a szemeket hangsúlyozni, például füstös szemhéjfestéssel vagy tussal. Az erősen festett piros száj helyett jobb választás a szájfény. A pirosító nem divat, azonban az arcbőr ápolására is alkalmas kombinált alapozókrémek hódítanak a fiatal lányok körében, ami megfelelő választás lehet a digitális megjelenésre is. Színpadon is csak azért kell erősebb smink, mert a világítás fakíthatja az arcot, de ez nem törvényszerű.

Fejleszthető tulajdonság

– A szépségkirálynő-jelölt ha kell, készüljön fel előre saját magából. Vagyis ha megkérdezik tőle, ki ő, honnan jött, mivel foglalkozik és mi a célja, tudjon rá válaszolni – emelte ki Évi. A pozitív kommunikáció alapja szintén a már korábban említett mosoly és a szemkontaktus, ha erre lehetőség van. A szépség mellett nagyon fontos figyelni rá, és fejleszteni ezt a területet is.

(A borítóképen: Az arc sokat elárul egy szépségkirálynő-jelölt hölgy egyéniségéről)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában