Sokféleképp pislogott a béka a kocsonyában

A miskolci kocsonya történetét többek között – Szendrei János leírása alapján – a Herman Ottó Múzeum volt kollégája, Bodgál Ferenc néprajzkutató is lejegyezte 1965-ben.

Potyka Kati kocsonyája

Az általa említett keménycserép tányérka több példánya szerepel a múzeum néprajzi tárának gyűjteményében is, melyet az olvasók is megtekinthetnek látogatásuk során.

„A vasúti forgalom megnyitása előtti időkben a Gömör-vidék és Budapest közötti kereskedelmet többnyire gömöri fuvarosok, úgynevezett „furmányosok” közvetítették. Miskolc városa ezek közbeeső állomása volt – olvasható a történetben. – Itt rendesen a Szentpéteri kapuban lévő „Szarvas”, „Törökfő” és a „Magyar huszár” című kisebb vendégfogadókban szálltak meg éjszakára. Egy felső-gömöri szlovák furmányos is a Magyar huszárba tért be napszállatkor. Vacsorát kért a kocsmárosnétól, mégpedig kocsonyát. Az asszonykát, akit a nép fantáziája bizonyos, szemmel látható bájaknál fogva „Potyka Kati” néven becézett, mindjárt sarkon fordult, és a ház alatti sötét pincéből felhozott egy tányérral. Elébe tette a vendégnek. Az atyafi takaros étvággyal látott neki a vacsorának, és először a tányér közepiből kikandikáló húst akarta megkóstolni. Egyszer csak ijedten ejti el a villáját és így kiált fel: Jaj, jaj korcsmárosni, annak a kocsonyának szeme izs van, sag ugy hunyorgatya felim! Potyka Kati odabokázott és elhülve konstatálta, hogy igazat szólt a vendég. Egy izmos termetű béka, mely majdnem derékig a kocsonyába volt fagyva, esdeklő pillantásokat vetett feléjük a szabadításért. – No ennek pechje volt – mondá Kati flegmatikusan és a tüzhelynél kiengesztelte a fagyos jószágot”.

Megtörtént eset?

„A különös jelenet nagy hahotát keltett és jóidőre kompromittálta a miskolci kocsonyát, és azóta már sok koponyát vertek be miatta. Hogy egyáltalán megtörtént-e az eset, nem tudjuk, mindenesetre a szólásnak igen sok magyarázatát sikerült az utóbbi években az ország különböző részein összegyűjtenem – írta a történethez Bogdál Ferenc. – A szólás elterjedését nemcsak a szájhagyomány, hanem két másik tényező is elősegítette. Már Szendrei kötetében is szerepel egy kocsonyás levelezőlap, ezt valamint hasonló feliratú cseréptányérokat is árultak. A nagyrészt Hollóházán készített tányérkában a kocsonya közepén béka pislogott, s a szélén volt az ismert vagy a Miskolczi emlékfelirat. A két háború között még nagyon sok volt belőle, az utóbbi években ritkaságnak számít; nemrégiben egy különlegesen kis példánnyal leptek meg ismerőseim.”

Külföldre is eljutott

A fent említett anekdota eltérő verziójára bukkant Nagy Attila – a múzeum munkatársa – ráadásul roppant izgalmas helyen: egy 1902-es clevelandi, az ottani magyar lakosság által életre keltett Szabadság című lapban. Itt nem Potyka Kati, hanem egy bizonyos Kalina hentes az „elkövető.” A cikk a Mit Miskolc adhatott című blogjában olvasható.

„Miskolcznak a jó borán kívül egyéb nevezetességei a miskolczi puha czipó, a laczipecsenye, no meg a leghíresebb a miskolczi kocsonya! Ki ne hallotta volna az álmos emberre azt a kifejezést: „Úgy pislogsz, mint a miskolczi kocsonyában a béka!”. A miskolczi kocsonyával szeretik is bosszantani a miskolcziakat, akik szidják is ezért Kalina hentes emlékét, aki a kocsonyáját letette a pinczébe megfagyni, de szitával, vagy más egyébbel elfelejtette betakarni. Másnap, midőn az országos vásáron árulta, egyik kocsonyás táljában varangyos béka pislogott. A béka ugyanis a pinczében beleugrott az egyik kocsonyás tálba, de nem tudván kimászni, belefagyott, de meg nem döglött, másnap a legbarátságosabban pislogott a vásárosokra, akik a miskolczi kocsonya hírét szétvitték az országba.”

(A borítóképen: A tavalyi kocsonyafesztivál nyitórendezvényén Miskolcon. Idén nem lesz)