A szent és a polgárpukkasztó

Biztos, hogy mindig szükség van a folytatásra?

Ha egy sorozatnak különálló, zárt cselekményű évadai vannak, érdemes szezononként elemezni őket.

A 2019-ben megjelent Az új pápa című sorozat – ami igazából egyfajta folytatása a három évvel korábbi Az ifjú pápának – szinte értelmezhetetlen az előzmények nélkül. Nem önálló alkotás, mint az első évad, annak tükrében pedig végzetes baklövésnek tűnik.

Mintha a rendező, Paolo Sorrentino (Ifjúság) kifogyott volna a második évadra a mondanivalóból: a polgárpukkasztó jelenetek túlsúlyba kerültek a téma kidolgozásával szemben. Ezen a hiányosságon pedig John Malkovich levegőben lógó karaktere sem tud segíteni. Hiába az olyan húzások, mint például Marilyn Manson amúgy remek cameója, a sorozat második szezonja inkább tűnik elnagyolt tükörképnek, mint önálló alkotásnak.

Egyébként az HBO GO kínálatában az új felhasználók ezt a sorozatot keresték meg elsőként a legtöbben, ergo sokan regisztráltak csak amiatt, hogy láthassák a folytatást, ami felejthető lett a nagyobb kritikai oldalak és a nézők többségének véleménye szerint is.

Ezzel szemben az első évad remek munka: a lassú történetszövés és a szent és világi dolgok szembeállításából eredő kontrasztok uralják. Jude Law XIII. Piusz pápa megformálásával kétségtelenül eddigi legerősebb alakítását tette le az asztalra. Az ifjú pápa intrikával és politikai játszmákkal átszőtt világában helyet kap a misztérium is.

(A borítóképen: Jude Law)