Szőlész-borász szakon abszolvált a „vén diák”

Sokat beszélünk a szabadidő hasznos eltöltéséről. A megyaszói Parajos Tibor „szokatlan” módját választotta az értelmes ténykedésnek, a hetedik iksz tájékán újra tanulásba fogott. Eredménnyel.

Nemrég jutott tudomásomra, hogy a közelmúltban fejezte be egyetemi tanulmányait. Hány éves?

Nem fontos, nézd ezt a „szép kerek babaarcot!” Egyébként már nyugodtan „hetvenkedhetek”, ha ugyan érthető még ez a szó a mai modern világunkban.

Na jó, nem kérdezgetek, lássuk a névjegyet!

Név, életkor: Parajos Tibor, 72 év / Csillagjegy: Skorpió / Kedvenc film: A piszkos tizenkettő / Kedvenc regény: Légy jó mindhalálig / Kedvenc zenekar: Pink Floyd… „törd a kerítést, a falakat át” / Kedvenc étel: Cserkész vagyok, nem válogatok. / Foglalkozása: tanár, cserkésztiszt (rendelkezési állomány), és most már szőlész-borász.

Melyik egyetemre járt?

Eszterházy Károly Egyetem – Sárospataki Comenius Campus.

Hogy jutott eszébe már deresedő fejjel egyetemre jelentkezni?

Hát ez kicsit bonyolult, lelki kérdés. Először is: a Jóisten berendelt az „előszobába”. Kaptam egy stroke-ot, de megúsztam. Örök hálával tartozom dr. Kiss Bertalan háziorvosnak a gyors beavatkozásért, Lovász Rita főorvos asszonynak és a nővéreknek a lelkiismeretes gyógyításért a megyei kórházban. A másik: hívő keresztyén ember vagyok. A reformáció 500. évfordulójára szervezni akartam egy Kárpát-medencei szavalóversenyt Szerencsen, „Istenes versek a magyar irodalomban” címmel. Jól haladtam a szervezéssel, 43 diák jelentkezett a határon túlról. Mígnem megfúrta valaki, és nem lett belőle semmi. Ha megmondanám, hogy ki fúrta meg, elállna a lélegzeted. Akkor elegem lett a közszereplésből, és benyomtam „az újratervezés” gombot az életvitel-GPS-en,

és jelentkeztem az egyetemre, szőlész-borász szakra. Gondoltam, el tudom én tölteni az időm másképpen is.

A felesége mit szólt az ötlethez?

Szóhoz sem tudott jutni, meg volt rökönyödve. De később megbarátkozott a gondolattal, hogy a „fiatalember” egyetemre jár. Az államvizsgára már ő vitt el kocsival, mert én kissé ideges voltam.

Milyen érzés volt tanárként diáknak lenni?

Nem izgatott, dühös voltam és elszánt. Szerencsére kiváló, nagy tudású tanárok oktattak. Csak azért nem mondok neveket, mert félek, hogy valakit kifelejtek a sorból. Hálás szívvel gondolok rájuk. Le a cserkészkalappal előttük szakmailag is, emberileg is.

A korosztályi megoszlás milyen volt a csoportban, és hogy fogadták a társai?

Széles volt a paletta, 22 évtől velem bezárólag. Befogadtak a társaim. Nem bölcselkedtem, igyekeztem belesimulni a közösségbe.

Utóvizsga volt?

Voltak nehéz idők. Kétszer „padlót fogtam”, de felálltam. Isten nem a sikert várja tőlünk, hanem az erőfeszítést. Azt hiszem A. Schweitzer mondta: tudod, az az ember, aki kórházat épített az őserdőben.

Úgy általában bírta a gyűrődést?

Hát a vége felé, a sok éjszakai tanulás idején eszembe jutott néhányszor, hogy „kellett ez neked, Tibi?”. De rögtön jött egy belső cserkészhang: „aki vízbe ugrott, annak úszni kell”. Egyébként voltak jó periódusok is. Például mikor a „borok érzékszervi vizsgálata” vizsgára készültem. Borokat kellett kóstolni és

beszélni róla a vizsgán: szín, illat, íz és összbenyomás. Szorgalmasan gyakoroltam, kóstolgattam esténként a palackozott borokat, és át-át léptem azt a „bizonyos határt”. A feleségem rosszallóan meg is jegyezte: „azért nem kellene ennyire belemerülni.” Mondtam neki „sértődötten”: muszáj, ez tananyag, vagy azt akarod, hogy megbukjak? Erre már nem jött válasz, de láttam, hogy mélyről veszi a levegőt.

Tanár úr, megérte újra diáknak lenni és beülni az iskolapadba?

Meg. Azóta a fiam is az egyetem hallgatója lett, szőlész-borász szakon. Egy kedves volt tanítványom a miskolci Lévay-gimnáziumból így gratulált: „Mérhetetlen tisztelettel gratulálok, kedves Tanár Úr! Egész életemben példa volt, és az is marad: példakép. A Jóisten adjon sok-sok erőt és egészséget Tanár Úrnak!” Kell ennél több?