Mindannyiunk Himnusza

Az én Himnuszom címmel beszélgetést rendezett a magyar kultúra napja alkalmából a Teleki Tehetséggondozó Kollégium. Az Észak-Magyarország 2000. január 21-i számában szolgált a részletekkel.

Közös múlt és remény

Mindenkinek megvan a maga Himnusza. De csak akkor lesz igazán a sajátunk, amikor megértjük: mindannyiunké – akik magyarok vagyunk, akiknek közös a múltunk, a nyelvünk, a kultúránk, a reményünk…

Erről szóltak a Teleki Tehetséggondozó Kollégium által szervezett összejövetel résztvevői: Fecske Csaba költő, Bócz Sándor zenész, Máger Ágnes festőművész, Szabó Árpád pedagógus, valamint a beszélgetést vezető Zemlényi Attila költő, a kollégium tanára.

Erre nem vállalkozna

Máger Ágnes festett már történelmi tárgyú képeket, templomfestőként bizonyította fogékonyságát a magasztos témák iránt, de a Himnusz „megfestésére” nem vállalkozna. Versszakról versszakra, sorról sorra bizonyította, ha az egyes költői képek vizuálisan meg is jelennek előttünk, az egész mű lényege nem adható vissza egy leíró jellegű festménnyel.

Arról is szólt, hogy a magyar képzőművészet egészében a történelmi festészet elég sikertelen. Elsősorban tablók, az elbeszélésekhez hasonlatos „leíró” képek őrzik múltunk eseményeit.