Lényeg, hogy mindenkor legyen kéznél egy gép…

Egy fotóriportert igazán csak úgy lehet elképzelni, hogy az oldalán fityeg a tömött fotóstáska, amely kissé le is húzza a vállát. Legfeljebb akkor más a kép, ha „nincs szolgálatban” az illető, de a kényszer, hogy egy történést, eseményt megörökítsen, valamelyest a vérében van ennek az emberfajtának.

Ha nem lett volna kéznél a fényképezőgép, akkor Kozma István nem tudta volna megörökíteni az egyik péntek estén a Bükk felett kialakult ritka égi jelenséget, a szupercellát, de lekésett volna a berekaljai villámárvíz megörökítéséről is. Ő éppen hazafelé tartott, amikor csörgött a mobilja (e sorok írója hívta): „Pista, elöntötte a víz a Berekalját.

Tudom, hogy nem vagy már szolgálatban, de sürgősen kéne kép róla a portálra és a holnapi lapba…” Csönd, visszafojtott morgás, de aztán győzött a hivatástudat, és elkészültek a helyzetet dokumentáló fényképfelvételek, amelyeket azóta is emlegetünk.

Jelenetek, életképek

Persze az ünnepek lencsevégre kapása sem kisebb fotósteljesítmény, a szépséges kivilágított vár és benne a tűzzsonglőrök bravúros bemutatója, a matyó locsolkodás vagy a szürkemarha-fesztivál. De ugyanilyen vizuális unikum a napraforgómező lánnyal vagy a virágokon bóklászó méhecske.