Kertész

2019.10.30. 13:30

A pompás virágokért tenni is kell

A fagyos éjszakák beköszöntéig aktuális az őszi virághagymák elültetése.

Horváth Imre

A hagymák meghálálják a gondoskodást

Forrás: Shutterstock

Véget ért ezen a héten a vénasszonyok nyara, és hűvösre fordul az időjárás, így nem sok időnk maradt arra, hogy felszedjük azokat a virághagymákat, amelyek nem bírják a telet, illetve, hogy elültessük azokat, amelyeknek ősszel kell a földbe kerülniük.

Ha lemarad, kimarad

Bármilyen minőségi virághagymát is vásároltunk, ha nem jókor, nem megfelelően előkészített talajba és nem kellő igényességgel ültettük el őket, bizony elmarad a kívánt eredmény. Azért érdemes megvárni a hűvösebb időt, mert akkor már csökken a földben tanyázó kártevők aktivitása, így kevesebb kárt okozhatnak az elültetett hagymákban. A jellemzően fagyos talajállapotot pedig azért kell megelőznie az ültetésnek, hogy megfelelően tudjon gyökeresedni a virághagyma. A gyökeresedést segíti, ha ültetéskor porhanyós és megfelelő tápanyagtartalmú a talaj.

A tápanyagok túladagolása éppúgy ártalmas a növényeknek, mint a tápanyaghiány. A csomagoláson található instrukciók szerint szélességében és mélységében megfelelő méretű ültetőgödröt készítsünk, amelyben gondosan el tudjuk helyezni a virághagymát. Fontos az elhelyezés kifejezés tudatosítása, hiszen könnyen megállapítható a kezünkben lévő virághagymáról, hogy merre kíván gyökeret ereszteni és merre kívánja a szárat fejleszteni, tehát ennek megfelelően kell elültetni.

Ezt követően már nincs dolgunk a kertben elültetett virághagymákkal, várjuk a tavaszi élményt. Az őszi virághagymák virágzásának alapvető feltétele a téli hideg- vagy fagyhatás, ezért aki az ültetésről ősszel lemarad, tavasszal már csak a „bűvészmutatványokban” bízhat, már ha van hagymája, hiszen novemberben a szaküzletek polcairól is eltűnnek az őszi virághagymák.

Felszedés, tárolás

Fontos azonban azt is megemlíteni, hogy az ősszel ültetendő virághagymák között van néhány faj, ami a telet csak takarással tudja átvészelni a szabadban akár a kertben, akár virágládában vannak.

A tavaszi ültetésűek között pedig akad olyan is, amit fel kell szednünk ősszel a virágzás után, annak érdekében, hogy nem télálló lévén, fedett helyen várja ki a tavaszi ültetés időpontját. A tavaszi virághagymákat akkor is felszedhetjük ősszel, ha télálló, de más helyen szeretnénk gyönyörködni bennük a következő évben.

A felszedésnek ugyanúgy, mint az ültetésnek, megvan a megfelelő technikája, amit mindenképpen be kell tartani a hagymák megfelelő termőképességének megtartása érdekében. Ehhez a művelethez válasszunk egy meleg csapadékmentes őszi napot, ássuk ki a hagymákat, tisztítsuk meg a földtől, és tegyük meleg, száraz, jól szellőző helyre száradni néhány napig.

Ha felszedés előtt még nem száradt vissza a levélzet, akkor azt mindenképpen csak a teljes száradás után távolítsuk el. Nagyon fontos a virághagymák gondos átválogatása és a penészedés, rothadás legkisebb jelét is mutató virághagymák eltávolítása.

Mielőtt ládába tennénk őket, tisztítsuk meg a hagymákat a száraz buroklevelektől és az esetleg rajtuk maradt földtől, vizsgáljuk át még egyszer, hogy biztosan csak egészséges virághagymákat tegyünk el télire. A hagymáink tárolására legmegfelelőbb egy farekesz, amibe tehetünk egy réteg homokot, fűrészport vagy tőzeget, erre tegyük a hagymákat úgy, hogy ne érintkezzenek egymással. A rekeszt tegyük jól szellőző, kb. 10 °C-os sötét helyre, például a pincébe. Tavasszal is érdemes átvizsgálni az elültetni kívánt hagymákat, és csak a megfelelő minőségű és állapotú hagymákat ültessük el. Ha a megfelelő gondossággal teleltetjük és ültetjük virághagymáinkat, biztosak lehetünk a színpompás virágzásban.

Hogyan ültessük?

A kertben elhelyezkedése szerint kitölthetünk virágokkal egy zárt mértani alakzatot, vagy nyíló virágokkal övezhetünk műtárgyakat, nagyobb terjedelmű növényeket.

Tervezéskor arra mindenképpen figyelni kell, hogy ezek a virágok jellemzően fényigényesek és rosszul viselik a pangó talajnedvességet. Az ősszel ültetendő virághagymák közül leggyakoribbak a krókusz, a nárcisz, a jácint és a kerti tulipán. Ez a felsorolás megegyezik kora tavaszi nyílásuk idősorrendjével is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában