Miskolci hegymászó a Kilimandzsáró tetején

A miskolci hegymászó hölgy, Kriván Anita a Seven Summits Voulcano kihívás (hét kontinens legmagasabb vulkánjának megmászása) harmadik állomásaként – az európai Elbrusz (5642 méter), az ázsiai Damavand (5672 méter) után – a napokban Afrika legmagasabb pontját, az 5895 méter magas Uhurut teljesítette két mászótársával.

A nagy kihívás…

„A csúcs, amely a Kilimandzsáró hegy része, örök jelkép az afrikai nép szemében. A hegyet borító csillogó jégtakaróról Fénylő-hegynek vagy Fehér-hegynek is nevezték, de Tanzánia függetlensége után kapta meg a Szabadság, azaz szuahéliül az Uhuru nevet – mesélte a sikeres mászás után Kriván Anita. – A hegynek van magyarországi vonatkozása is, ugyanis gróf Teleki Sámuel felfedező, afrikanista 1887-ben elsők között kísérelte meg megmászni, és 5310 méterig, az akkori jéghatárig jutott. Én is azon az útvonalon indultam el, amin ő 132 évvel ezelőtt. Ez a legrégebbi és egyben legnépszerűbb útvonal. A teljes hossza 64 kilométer, a szintemelkedés 3900 méter. A próbálkozóknak tizede éri el a csúcsot.”

Mint megtudtuk, a hegyet 1991 óta nem lehet önállóan megmászni, kötelező a helyi túravezető- és hordárszolgáltatást igénybe venni. Maga az út 1800 méter magasságból indul, és a Kilimandzsáró Nemzeti Parkba való belépéshez regisztrálni kell és a belépődíjat, az úthasználati díjat befizetni.

„Tanzánia egyik legfontosabb bevételi forrása a turizmus, így lassan hozzászoktunk, hogy mindenért díjat kérnek, a szolgáltatások mellé pedig kötelező a borravaló – mesélte a hegymászó hölgy. – A hordárok is azért álltak nagy számmal rendelkezésre, mert a kormány közmunkaként ezt előírja. Ez egy nagyon fontos álláslehetőség a tanzániai szegényebb réteg számára. Ők vitték – a saját csomagjuk mellett – a mászás öt napja alatt elfogyasztott élelmiszert, a szükséges eszközöket és a mi hegyi pakkunkat.”

„Csodálatos környezetben másztunk. A gazdag talajrétegben mongúzok, bozóti disznók jelenlétére utaló ürülék, az indákon, fatörzseken vastag moha és magasabban pedig a zuzmóréteg, amely egyik kedvenc eledele a kék cerkóf és a kolobusz majmoknak. Őket inkább csak hallottuk, mint láttuk. Szégyenlősek, de ha a fák mozgásakor megálltunk, megpillanthattuk őket falatozás közben. A hangjuk olyan, mint egy kecske­békáé…”