Oscar-díj

2020.01.18. 17:00

Kik kaphatják a szobrokat?

Bejelentették a 2019-es év Oscar-versenyének finalistáit. Február 9-én lesz a díjkiosztó.

Váró Kata Anna

A Volt egyszer egy... Hollywood tarolt az idei Golden Globe-díj-átadón

Forrás: AFP

Fotó: AFP

Az 1929-ben alapított Oscar-díj mindmáig a filmvilág legjelentősebb elismerésének számít, nem véletlenül generál annyi véleményütközést és sajtófigyelmet. Az Oscar-díj oda­ítélése mögött vélt vagy valós politikai indíttatás legalább annyi vita tárgyát képezte már, mint maguk a díjazottak, az utóbbi időben pedig egyre gyakrabban kerül szóba a jelöltek, de még a szobrokat odaítélő grémiumnak is a nemi vagy bőrszín szerinti összetétele.

Nincs magyar jelölt

Magyar idő szerint kedden délután jelentették be a 2019-es év Oscar-versenyének finalistáit. Mint minden lista, az itt közzétett jelöltek is hagynak némi hiányérzetet, számunkra leginkább azért, mert az ünnepélyes díjkiosztón idén nem szoríthatunk hazai alkotásnak. A legjobb 10 között ugyan még ott szerepelt Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotása, sajnos a végső, szűkített listára már nem került fel, így vélhetően kevesebb honfitársunk fogja átvirrasztani február 9-én a díjátadó éjszakáját, amikor is 24 kategóriában ismertetik majd a nyerteseket, akikre az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiájának 6000 aktív tagja adhatja le a szavazatait.

Az, hogy a jelölésekből melyik alkotásnak hányat sikerül díjra váltania, még a jövő zenéje, de az biztos, hogy Todd Phillips Joker című filmje már most több szempontból is történelmet írt a maga 11 jelölésével. A DC által megteremtett képregényhős, Joker megformálása, akinek karakterét neves színészek öltötték már magukra, most Joaquin Phoenixnek hozhat aranyszobrot, aki a legjobb férfi alakítás kategória idei legnagyobb esélyese.

Joaquin Phoenix Fotó: AFP

A Jokertől csak eggyel elmaradva, 10-10 jelöléssel három film is büszkélkedhet idén. Quentin Tarantio Volt egyszer egy… Hollywoodja, Noah Baumbach Házassági története és Martin Scorsese Az ír című alkotása ha nem is tudja az összes jelölését díjra váltani, várhatóan nem távozik majd üres kézzel a díjkiosztóról. Baumbach és Scorsese filmjét is a cannes-i versenyek mostohagyerekének számító Netflix jegyzi, mely az Oscar-gálán több alkotással is képviselteti magát.

Tavaly Alfonso Cuarón Roma című filmje esetében még újdonságnak számított, hogy a legjobb külföldi film és a legjobb film kategóriában is egyszerre jelölték, idén Bong Joon-ho Élősködők című filmjének mindkét kategóriában történő jelölése kapcsán ezen már nem lepődünk meg. Az viszont újdonságnak számít, hogy a dél-koreai filmet ezek mellett még 4 másik kategóriában, többek között a legjobb rendezés díjára is jelölték, ahol idén ismételten nagyon szoros a verseny, hiszen ott van a listán többek közt Martin Scorsese és Quentin Tarantino is.

Két jelölés

Szintén nem szokványos, hogy egy színészt vagy színésznőt a legjobb főszereplő és a legjobb mellékszereplő kategóriában is jelöljenek, Scarlett Johansson viszont idén akár mindkét kategóriában befutó lehet, bár olyan versenytárs mellett, mint a legjobb női alakítás díjára leginkább esélyesnek tartott Renée Zellweger, ez nem lesz könnyű, de a legjobb női mellékszereplő jelöltjei között is ott van még például Laura Dern vagy Kathy Bates, akik szintén nagy riválisnak számítanak. A legjobb férfi mellékszereplő jelöltjei közül sokan a friss Golden Globe-díjas Brad Pittet tartják Oscar-várományosnak, de ebben a kategóriában idén különösen szoros a mezőny, így ezt még korai lenne borítékolni.

Renee Zellweger Fotó: AFP

Ha vannak az Oscarnak rekorderei, akkor az amerikai filmzene élő legendája, John Williams biztosan közéjük sorolható. Williams idén 52. Oscar-jelölését kapta a Star Wars: Skywalker kora című film zenéjéért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!