haon-sportoldal

2011.07.14. 16:39

Hajdúböszörményi TE: Amikor a pénz az úr

Hajdúböszörmény - Bár mindent elkövettek a hajdúböszörményiek a bentmaradás érdekében, amit sikerült is elérniük, jövőre mégis „csak” az NB III-ban indulhatnak.

Hajdúböszörmény - Bár mindent elkövettek a hajdúböszörményiek a bentmaradás érdekében, amit sikerült is elérniük, jövőre mégis „csak” az NB III-ban indulhatnak.

Igen sok problémával küzdött az elmúlt évadban az NB II-ben szereplő egyik hajdú–bihari csapat, a Hajdúböszörményi TE. A hajdúságiak számára csak a 2010/2011-es idény zárása után vált biztossá, hogy maradhatnak a nemzeti bajnokság második vonalában. Legalábbis bő egy hónapja még úgy tűnt, hogy biztos. Mára azonban az öröm tovaszállt, és maradt az NB III. A kialakult helyzetről Lajos Ferenc, a böszörményiek trénere számolt be.

Hajdúböszörményi TE: Piszkos anyagiak

– Anyagi okok miatt voltunk kénytelenek az NB III-ba leadni a nevezésünket. Az NB II-re készültünk, de az új sporttörvény miatt a helyi vállalkozások nem tudják olyan mértékben támogatni a sportszervezetet, ami biztosítaná a magasabb osztályban való indulást. Az önkormányzat pedig, mint száz százalékos tulajdonos, csak az alacsonyabb, de biztos szintet tudja finanszírozni – tudatta Lajos Ferenc, aki azt is elmondta, hogy egyelőre minden nagyon képlékeny, elsősorban még a keret kialakítása zajlik.

– A játékosok egy része eligazolt, de több mint ötven százalékuk maradt. A napokban tisztul le minden, konkrétumokat majd csak a jövő héten tudunk mondani. Az biztos, hogy az ificsapatban jól teljesítő labdarúgókat szeretnénk beépíteni a felnőttek közé, illetőleg a környező városokban játszó böszörményiek visszahívásával együtt alakítanánk ki az NB III-as keretet. A célunk ütőképes gárda összeállítása, és az, hogy meghatározó tagjai lehessünk az NB III-nak. Tehát most még minden bizonytalan, az edzéstervet, a felkészülés menetét sem nagyon tudjuk addig megszabni, míg a játékosállomány kialakítása le nem zárul. Természetesen igencsak felborzolta a kedélyeket a kialakult helyzet, de nem tudunk mit tenni, alkalmazkodunk, és megpróbáljuk a legjobbat kihozni belőle – nyilatkozta Lajos Ferenc, a HTE edzője.

SZADÓ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!