Hajdú-Bihar

2013.06.08. 15:09

Nemzeti parkok hete Debrecenben

Debrecen - A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szombaton megnyitotta a Magyar Nemzeti Parkok Hete rendezvényt.

Debrecen - A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szombaton megnyitotta a Magyar Nemzeti Parkok Hete rendezvényt.

A debreceni Emlékkertbe érkezve "Zöld Forgatag" fogadta a látogatót, a kézműves vásár és ökoturisztikai kínáló az Alföld értékeinek bemutatására vállalkozott. A kiállítók között ott volt a 10 hazai nemzeti park, valamint a Magyar Turizmus Zrt. (Észak-Alföld, Tisza-tó), a NAKVI kerékpáros és falusi programkínáló, a Magyar Natúrpark Szövetség, a Vidékfejlesztési Minisztérium is.

A legkisebbeknek pókháló játék kezdődött, amely által játékos formában ismerhették meg a hazai parkokat, s a nap végére a megfejtés kulcsát is meglelték. Egész nap a Debreceni Népi Zenekar szolgáltatta a muzsikát.

Védjegy 3 évre

Míg a fazekas, a szövő, a mézeskalácsos, a szarufaragó tárgyait nézegettük, és az eperbort lestük, a rendezvény házigazdája, a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) Igazgatóságának vezetője, Szilágyi Gábor elmondta, hogy az idén 40. évébe lépett park vezetősége gondolt egy nagyot, és a szaktárcával egyetértésben elhozták a turisztikai rendezvényt. A nemzeti parkok hetét idén 7. alkalommal rendezik meg, s mivel a HNP 2009-ben megkapta a legjobb turisztikai desztináció címet, épp kapóra jött a jubiláló büszkeségünknek nemzeti parkok hete-rendezvény. Szombaton a nemzeti parkok ízeit is elhozták, azokat a termékeket, amelyek a nemzeti oltalom alatt álló területekről származnak. Kiosztották ugyanis a védjegyeket, amelyeket több tucatnyi termelő és iparművész használhat három évig. Mint azt dr. Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára kiemelte, termék védjegyet 2010 óta azok pályázhatnak, akik a védett, vagy Natura 2000-es területeken, helyi alapanyagokból egyedi termékeket állítanak elő. Megyénkből közel 30-an vehették át a bejegyzett szabadalom igazolását szőtt, font, varrott, faragott, s változatos technikával készült termékeikért.


Nemzeti Parki Termék védjegyhasználati jogosultságát elismerő oklevelek átadása

2013. június 8. Debrecen

Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Nemzeti Parki Termék védjegy védjegyhasználati jogosultságát elnyerte:1.) Gömör-Torna Ökotúrisztikai és Környezeti Nevelési Bt. - Berecz Béla – szálláshelyszolgáltatása2.) Efficient Gazdasági Tanácsadó és Szolgáltató Kft. - Ácsné Danyi Ilona – szálláshelyszolgáltatása

3.) Koltayné Zsoldos Krisztina - lekvár, gomba és szörpkészítményei

4.) Fruktárium Gömör-Tornai Kft. pálinkái

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Nemzeti Parki Termék védjegy védjegyhasználati jogosultságát elnyerte:

1.) Tihany Tourist Kft. – Küsz Marianna levendulazsák készítő „Levendulával töltött zsák” - ajándéktárgya

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nemzeti Parki Termék védjegy védjegyhasználati jogosultságát elnyerte:

1.) Sáfrány Pisztrángtenyészet és Halfüstölde - kályhában sült sebes pisztrángja

2.) Sándor Tamás hegyvidéki tehénsajt terméke

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Nemzeti Parki Termék védjegy védjegyhasználati jogosultságát elnyerte:

1.) Epermester Pincészet - Epervér száraz eperbora, Epervér Prémium száraz eperbora, Kaland félédes cuvée, valamint Eperméz édes eperbora

A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság Nemzeti Parki Termék védjegy védjegyhasználati jogosultságát elnyerte:

1.) Sarródi Tájház sástermékei

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Nemzeti Parki Termék védjegy védjegyhasználati jogosultságát elnyerte:

1.) Varga Tamás késes - két pengés körmölő bicska, - kis fejes görbe bicska, - nagy fejes görbe bicska, - szalonnázó bicska, - kis női bicska termékei

2.) K. Nagy Zsolt fazekas - nádudvari feketekerámia, - hagyományos drótos vászonfazekak, - sütőtál termékei

3.) Kovács Zoltán csont- és szarufaragó – kanászkürt és sószóró terméke

4.) Kormányos Lászlóné hímző és viseletvarró - férfi zsinóros mellényei

5.) Gyönyörűné Erdei Judit szűrrátét készítő - szűrrátétes garnitúrája (párnahuzat, futó, terítő, falvédő)

6.) Kocsis Ferenc késes - kakasos páros bicskája, - napkorongos páros bicskája, - farvillás bicskája, - kakasos bicskája, - juhász bicskája

7.) Hutkai László bőrműves - szeredása és szűrszíjai

8.) Balogh Anita viseletvarró - férfi mellénye

9.) Kovácsné Szeitz Ágnes viseletvarró - férfi mellénye

10.) Paróczainé Simay Ildikó szövő által készített guba, - szőrtarisznya, táska

11.) Maglóczkiné Dr. Menyhárt Márta szövő által készített guba

12.) Mihalkó Gyula kalapkészítő - csikós, gulyás és juhász kalapja

13.) Fogarasi Lajos bőrműves - nagy csengő, fali sallang és óralánc terméke

14.) Tóth Sándor szíjgyártó, kulacskészítő nagy kulacsa és nagy oldal sallangja

15.) Szűcs Imre fazekas - miskakancsója, - ember alakú pálinkás edényei, - tyúk

figurája és madaras butellája

16.) Boros Ferenc fafaragó - nyárskészlete

17.) Szabó István karikásostor készítő - karikásostora, kanász kürtje, juhász kampója, kanász baltája

18.) Császi Ferenc kerékgyártó - fali tükör, csobolyó, fatál, sótartó, szalvétatartó terméke

19.) Porkoláb Ferenc szűrrátét készítő - szűrrátétes mellény és szütyője

20.) Petrovics Sándor sás- és gyékényfonó - sással fonott dikó, sással fonott felnőtt szék, sással fonott lóca, sással fonott gyerekszék terméke

21.) Juhász Imre bőrműves - szaru-, réz- és műanyag berakásos karikásostorai, csikós nyerge (patrac), bicskatartója, szőrös bőrtarisznyája

22.) Bagdi Lajosné szűrkészítő által készített - nyakas szűr

23.) Konyári Sándor rézműves - csengője és juhászkampója

24.) Sebestyénné Győrfi Anna szűrrátét- és viseletkészítő - szűrrátétes viseletei, szűrrátétes használati tárgyai, valamint szűrrátétes lakástextíliái

25.) Biharyné Zoltán Emese fazekas - pálinkás butellája, és bogrács készlete

26. Baji Imre kosárfonó - fonott üvegek, tároló kosarak, bevásárló-piaci kosarak

27. Dezsőné Borbély Emma szövő: guba, guba mellény, szőrtarisznya, hortobágyi pásztor család bábcsoport

28. Nagy Magdolna Ilona szövő: guba

29. Biharyné Zoltán Emese fazekas: pálinkás butella, bogrács

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!