Hajdú-Bihar

2013.02.11. 16:39

Vagyonőrök továbbképzése - Talán megtisztítja a szakmát

Debrecen - Anyagi terhet jelent, de régóta esedékes lenne a továbbképzés a Kamara szerint.

Debrecen - Anyagi terhet jelent, de régóta esedékes lenne a továbbképzés a Kamara szerint.Kötelező képzést, majd öt évenként utóképzést ír elő a vagyonőrök részére a Belügyminisztérium tavalyi rendelete. A vizsgával nem rendelkezők 2014. január 1. után nem végezhetnek vagyonvédelmi tevékenységet.

Nem új ötlet

– Régóta téma a vagyonőrök továbbképzése szakmai berkekben, mégis kicsit „tudathasadásos” állapotban vagyunk, figyelembe véve, hogy a szakmailag indokolt lépés anyagilag sokak számára megterhelő lesz – mondta el Varjú Miklós, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Hajdú-Bihar megyei szervezetének elnöke.

– A kilencvenes évek közepétől kezdve rendre felmerült a kiegészítő oktatás szükségessége, és a Kamara is sürgeti ezt 1998-as megalakulása óta. Azt is nagyon sokszor jeleztük, hogy nem elég jó a vagyonőrök képzésének színvonala, az efölötti felügyeletet ugyanis nem sikerült megszereznünk, csupán ahhoz van jogunk, hogy a vizsgabizottságokban képviseltessük magunkat – idézte fel az elnök. Hozzátette: OKJ-s személy- és vagyonőr tanfolyamot bármely, felnőtt oktatással foglalkozó és hatósági nyilvántartásba vett cég tarthat, de a képzés színvonalának ellenőrzése nem megoldott.

Változó szabályok

Hogy miért van szükség a rutinos, akár évek óta személy-vagyonőrként dolgozó emberek továbbképzésére, azt a látszólag egyszerű foglalkozás jogkörnyezetének változásával indokolta Varjú Miklós.

– Egészen másfajta feladatot lát el egy pénzszállító, egy rendezvénybiztosító, vagy telephelyen, netán személyvédelemben dolgozó őr. Mindegyiküknek felkészültnek kell lennie, mit tehetnek és mit nem. Így például tudniuk azt, hogy a szabálysértési értékhatár időközben húszról ötvenezer forintra változott, s e szerint intézkedni, vagy megfelelően értelmezni egy vészhelyzetet, tudni, mikor használhatnak fegyvert. Ha nem az érvényes jog alapján járnak el, súlyos büntetés lehet a következmény, eltilthatják az őrt a foglalkozásától, akár börtönbe is kerülhet – magyarázza a kamarai elnök. Ugyanakkor abban is bízik, hogy a kötelező tanulás és vizsgázás egyfajta szakmai megtisztulást is eredményez majd.

Egy év alatt

– Egyetértünk azzal, hogy legyen továbbképzés, de a törvényt és a rendeletet nem mi alkottuk. Viszont a Kamara érte el, hogy a kezdeti 40 ezer forintról 11 595 forintra csökkenjen az oktatás és vizsga díja – hangsúlyozza az elnök. – Megyénkben a kötelező kamarai tagság megszűnése előtt mintegy 5 ezer biztonsági őr volt regisztrálva. Bár nem célunk bárkit is kiszorítani az őrzés-védelemből, úgy becsülöm, a képzési kötelezettségnek kb. 3000 ember tesz majd eleget, és ez elég is lesz erre a területre. Ma túl sokan vannak a szakmában, és részben e túlkínálat miatt általában alulfizetettek – mondja Varjú Miklós.

A megyei Kamara előtt is komoly feladat áll: egy év alatt mintegy 100 vizsgát kell lebonyolítania. A tananyaghoz interneten juthatnak hozzá az érintettek, de legalább egy nap – mindenki részéről személyes megjelenést igénylő – gyakorlati konzultációt is kell tartani. A Kamara igyekszik majd tagjainak rugalmasan szervezni, vidéki helyszínekre is kivinni a gyakorlati és elméleti oktatást azoknak, akiknek nincs hozzáférésük a világhálóhoz; hogy ők hányan vannak, még nem tudni.

HBN-SzT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!