Hajdú-Bihar

2010.11.02. 15:45

A „szépkorúak” napja volt

<p>Bakonszeg - Októberben országszerte az időseket ünnepelték. Nem volt ez másképp a hajdú-bihari településen, Bakonszegen sem, ahol is a helyi idősek klubjának szervezésében tartották meg idén is a „szépkorúak” ünnepségét.</p>

A minden évben megrendezésre kerülő eseménynek a helyi művelődési ház adott otthont. A „szépkorúak” ünnepségén az idősek klubjának tagjai és a szociális ellátásban, házi gondozásban részesülők, illetve a helyi intézmények vezetői voltak jelen. Az eseményt Incze Gézáné szavai nyitották, aki már évek óta nagy lelkesedéssel és kitartással vezeti az idősek klubját Bakonszegen. Ezt követően a helyi óvodások verssel, dalokkal kedveskedtek az időseknek. Majd Kurtán Lajosné Babits Mihály egy versével köszöntötte a „szépkorúakat”. A résztvevők a helyi népdalkör közreműködésében dalcsokrot is hallhattak. Az ünnepséget tovább színesítette a bakonszegi általános iskola 2. évfolyamának zenei műsora, illetve a „Táncos lábú nagyik” előadása. Az ünnepi műsor után zene, tánc és szórakozás várta a megjelenteket.
- Szöveg és kép: Zagyva Nikolett -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!