Ki gondolta volna, hogy a pici borház alatt hatalmas birodalmat rejt a föld?

Miskolc - Egy pinceszerelem: meglátogattuk Ducsai Attilát a görömbölyi pincesoron.Milyennek képzelünk egy átlagos pincét? Néhány méter a föld alatt, benne egy-két hordó, dohszag, penész. Valami ilyesmit vártunk, amikor Ducsai Attila pinceszobrászhoz készültünk. Ismerősünk ajánlotta, hogy látogassuk meg Grál pincéjét, mint mondta, nem bánjuk meg. Bevalljuk, azt hittük, lesz néhány faragás, amit majd megcsodálunk, ennyi. Aztán csak tátottuk a szánkat.

No de kezdjük az elején. Mint kiderült, vendéglátónk és párja, Ági, valamint kislányuk, Zselyke itt is laknak a görömbölyi pincesoron, a pici borház hatalmas föld alatti birodalmat rejt. Bár gyanakodhattunk volna, amikor ­Attila megjegyezte, vegyük fel a pulcsit a 30 fok ellenére is, majd firtatta, van-e fél óránk a körülnézésre.

Sok a barát

– Nagyon sokat jártam a szomszédos borvidékeken – meséli, hogy hogyan kezdődött a pinceszerelem. – Nagyon megtetszett, ahogy az öreg borász üveglopóval szívja ki a hordóból a bort, majd a pohárba csúsztatja, így elhatároztam, én is veszek egy pincét. Aztán egyre több borom lett, majd egyre több barátom.

A pinceszobrász magyarázza, először még a borház sem volt meg, a hordókon ücsörögtek a kicsinyke pincében, egyre kevésbé fértek el, muszáj volt bővíteni.

Vendéglátónk nyitja az első ajtót.

Egy kisebb terembe lépünk, benn hordók, könyöklős asztal, itt már kényelmesebben lehet borozni. Idővel azonban ez is kicsinek bizonyult: nyílik az újabb ajtó.

– Végre le tudtunk ülni a barátokkal – mutat körbe. Nagy a társaság, ide akár 60-an is beférnek, Attila tagja lett a Miskolci Pincék Asztaltársaságának is. – Itt már táncparkett is van, beépített hangfallal, jöhet a mulatozás. Most már minden barátomnak fix helye van.

Elárulja, ács a szakmája, hobbiból kezdte faragni a pincéjét, igaz, jegyzi meg, azóta mások is kedvet kaptak hozzá. Így készített már néhányat megrendelésre, bár ilyet, mint magának, senkinek.

Haladunk tovább a hegy mélyébe.

Faragott motívumok

– Ez a honfoglaló terem, különleges története van – mutat körbe, mi pedig ámulunk.

Maga a terem díszesen faragott, sok-sok honfoglalás kori motívum díszíti. Attila felesége népi viseleteket készít és tervez, és tagja egy kisgyőri népművészeti egyesületnek. Őket kísérte a férj egy budapesti vásárra, ahol elvarázsolták az avar- és ősmagyar tárgyak, díszítések. Sokat olvasott utána, hogy pontosak, autentikusak legyenek a falba faragott motívumok.

Felfedezünk egy Mária-szobrot is.

Megtudjuk, családi vonatkozása van: Zselykére hét évig vártak. Amikor kiderült, hogy megszületik, vendéglátónk örömében ezt a szobrot faragta.

Megnézhetjük a kőből faragott kápolnát és azt a könyvet, azaz családi krónikát is, amelybe minden történést belevés a házigazda.

– Mit szól a felesége a hobbijához? – kérdezzük, főleg amikor meghalljuk, négy és fél hónapon át tartott a terem kifaragása, minden nap rajta dolgozott hajnaltól késő éjjelig.

– Azt mondta, elválik – válaszolja nevetve. Egyszer dúlva-fúlva jött le a pincébe, aztán meglátta a Mária-szobrot. Annyira megtetszett neki, hogy azt mondta, ezentúl jöhetek és dolgozhatok a pincében, amikor csak akarok.

– Hogyan hordja ki innen a rengeteg követ? – kérdezi fotós kollégánk. Kiderül, nem lehet ácsként dolgozni a téli hidegben, ilyenkor áldozhat a hobbijának, amikor a 2-3 alkalmazottja itt dolgozik vele. Magát a pincét elektromos vésőgépekkel vésik, kinagyolják, utána ő maga kézi szerszámokkal végzi a faragást.

A falban egy újabb ajtót fedezünk fel. Attila azonban mondja, nem arra megyünk tovább, másfelé vezet az utunk.

– Amikor egy újabb termet álmodtam meg, a feleségem megjegyezte, hogy csak nem képzelem, hogy a konyhán keresztül hordjuk ki a köveket – folytatja. – Így muszáj volt megvennem egy másik pincét.

Felmegyünk föld felé – megcsap a kinti 30 fokos nyári meleg – majd két pincével később megyünk újra a föld alá. Megtudjuk, odalenn télen-nyáron egyaránt 12 fok van.

Játszótér és sóbarlang

– Milyen mélyre megyünk? – firtatjuk.

– Mikor mennyi. Van, hogy 10 méter, van hogy a hegy is ott van felettünk.

– Nem szakadhat be?

Házigazdánk a fejét rázza: geodétával, és más szakemberekkel tervezi a föld alatti világot.

Száz méternyit sétálunk befelé, a pince gyomra egyszer csak kiszélesedik. Megtudjuk, jó barátságba került a híres szaxofonossal, St Martinnal, aki már többször játszott barátainak a pincéjében. Amikor egyszer elhozta ebbe a pincébe, azt mondta, csodálatos koncertet tudna itt tartani. Ezért, neki bővítette ekkorára a termet.

Megyünk beljebb, ahol viszont már Zselyke ihlette a pinceszobrászt.

Egy föld alatti játszótérhez vezet minket.

Nézzük a hatalmas csúszdát, a homokozót, keresztülmászunk egy függőhídon. A pinceszobrász közben magyaráz, a pincejátszótér egyben sóbarlang is. Egy kis patak is folyik itt, halljuk a csobogását.

– Amíg az apukák iszogatnak, az anyukák eljátszanak itt a kicsikkel – jegyzi meg.

Majd mesél a nagyszabású tervekről. Az út ugyanis ­folytatódna tovább, de még a falba ütközünk: van még min dolgoznia a tulajdonosnak.

– Egy hatalmas, föld alatti várban gondolkodom – árulja el, és mutatja, merre lenne. Hat méter magas bástyái lennének, több tíz méter magas termet kell még kifaragni. A vár előtti téren lenne egy amfiteátrum, koncerteket, vacsorákat, mindenféle programokat lehetne ott tartani, akár esküvőket is. És a téren vásárokat, sok-sok kézműves árulhatná itt a portékáit.

Vár a föld alatt

– Turisztikai látványosság lehetne a föld alatti vár – hangsúlyozza. – A Miskolcra látogató turista előbb elmenne megnézni a Diósgyőri várat, aztán eljöhetne ide is.

Bár azért ez még nagy munka, vallja be. Ilyen tervekre nemigen lehet pályázni, ő maga finanszírozza a hobbiját, a segítőit saját zsebből fizeti.

Közben egy különleges helyre érünk, faragott fák mellé.

– Ez a mi mesebeli erdőnk – mutat körbe. – Ági kérte, hogy faragjam ide, hiszen a vár körül mindig erdők vannak.

Itt tart most a munkában. A kerek erdőt szintén Zselyke, illetve a neki olvasott mesék ihlették. Három méter átmérőjű a kör, három misztikus, égig érő fa, hármas útelágazás. Az egyik út a játszótér felé vezet, a másik a leendő, megálmodott vár felé. A harmadik végén egy ajtó.

– A honfoglalás kori pince van ott – válaszol Attila a ki nem mondott kérdésre. – De még nincs összekötve a két terem. Tudják, ahogy mondtam: csak azért vettem a másik pincét, és épült ez az egész, hogy ne a házon keresztül kelljen kihordani a rengeteg kőport. Visszaértem ugyanoda, ahonnan el akartam indulni.

Elköszönünk a falra faragott mesebeli rókáktól, letört orrú nyuszitól (a fogócskázó gyerekek műve, nyuszivá kellene alakítani? – veti fel a mester), a bagolytól, az erdei manótól. Majd kilépve a pincéből a vendéglátónktól is.

Utunk végéhez értünk.

Hajdu Mariann