Vegyész RC: Bajnoki döntőben a címvédő csapat

Akt.:
Milev (13) és csapattársai innentől a döntőre készülhetnek
Milev (13) és csapattársai innentől a döntőre készülhetnek - © Fotó: ÉM
Kazincbarcika – Kaposváron nyert vasárnap a Vegyész RC Kazincbarcika férfi röplabdacsapata.

A férfi röplabda Extraliga elődöntőjének negyedik meccsét vasárnap vívta egymással a somogyi megyeszékhelyen a Fino Kaposvár SE, valamint a Vegyész RC Kazincbarcika együttese. Az egyik fél három győzelméig tartó csatában, a kezdés előtt 2–1-re vezetett a borsodi alakulat, így számukra az volt a tét, hogy lezárhatják a párharcot, míg a házigazdák életben akarták tartani a reményeiket.

Egy ide, egy oda

Jól kezdte az első szettet a Barcika, a Kardos-legények 4–9-re léptek el a hazaiaktól. 5–12-nél már jelentős volt Szabó D.-ék előnye, de azért nem lehetett elbízniuk magukat. Juhász P. szervája után lett 9–16, aztán Szabó D. dolgozott jól a szélen. Akadtak szép labdamenetek, nagy mentések, miközben vezetett a VRCK (13–20). A Fino nem tudta átvenni a szett irányítását, a Vegyész biztosan haladt a játszmagyőzelem felé, amelyet egy rossz kaposvári, hálóban végződő nyitással ért el.

 

A második felvonás első részében 2–2 volt az eredmény, ezután kevéssel Páez és Macko remek sáncot mutatott be. Milev ütése után „jó” helyre, a vonalon túlra pattant a labda a kaposváriakról, igyekezett hozni azt a szintet a Vegyész, mint a nyitó szettben (4–6). Mindkét fél nagyon akarta a játszmát, de tartották a különbséget Milevék (8–11). 12–12-nél beérte ellenfelét a Fino, az újabb somogyi pont után Kardos edző kért időt. 17–14-nél megint kellett egy kis nyugalom a VRCK-nál, és bejött Blázsovics is. Ez viszont nem segített, a feljavuló Kaposvár 25–16-tal egyenlített.

Kettő a Barcikának

A harmadik szett 3–5-tel indult, majd 6–9-et mutatott az eredményjelző. Mindkét csapat igyekezett kidomborítani az erősségeit, így aztán élvezetes mérkőzés kerekedett ki a pályán. 13–17-nél kellett a szusszanásnyi szünet a hazai „kékeknek”, mert ez már olyan szakasza volt a játszmának, ahol nagyon figyelni kellett. 16–21-nél félig fogta már ezen menetet a Barcika, közben Páez szép pontot csinált. Némi zavar keletkezett a látogató oldalon, 20–22-nél szükség volt a tréneri nyugtatásra. Használt, az utolsó pont Keen testéről, és a plafonról született (23–25).

A negyedik felvonásban kiegyenlített küzdelmet láthattak a nézők, amely az állásokban is megmutatkozott: 4–4, 7–7, 11–11. Két borsodi pontot követően Demeter György két időt, majd remek VRCK kettes sánc után megint a házigazdák trénere avatkozott közbe (14–17). Toronyai szervája után hosszúra szállt a labda, ugyanakkor hármas barcikai blokk hozott egységet (17–19). 20–22-nél három pontra volt a sikertől a VRCK, 21–24-nél már csak egyre, és egy kiváló sánc az utolsó pontot, és ezzel együtt a fináléba jutást jelentette a borsodiak számára.

ÉM-MI


Jegyzőkönyv: Fino Kaposvár SE–Vegyész RC Kazincbarcika 1:3 (-18, 16, -23, -21)

Kaposvár, 600 néző. V.: Halász, Szabó P.

Fino Kaposvár SE: Keen 4, Bozóki 9, Nagy J. 10, Nagy P. 22, Horváth 2, Kalmár 2. Csere: Pápai (liberó), Bögöly 7. Vezetőedző: Demeter György.

Vegyész RC Kazincbarcika: Páez 2, Németh 8, Juhász 12, Szabó D. 15, Milev 14, Macko 10. Csere: Vitko (liberó), Blázsovics 4, Toronyai. Vezetőedző: Marek Kardos.

Demeter György: – Feszülten, idegesen kezdtünk, de visszajöttünk a mérkőzésbe, és végig ott voltunk ellenfelünk mögött. Ragyogó blokkokkal nyertek a kazincbarcikaiak, mi bele-bele hibáztunk, ez pedig a vereségünkbe került, de végig küzdöttünk, és nem adtuk fel.

Marek Kardos: – Érzelmekben gazdag mérkőzés volt, amelyen sok nyitást rontottunk. Egy állásban beragadtunk a második játszmában, amelyet a Kaposvár kihasznált. Türelmesek voltunk a folytatásban, főleg blokkban és védekezésben hoztunk extrákat, de a visszatámadásaink is rendben voltak. Nehéz mérkőzés volt, de gratulálok a fiúknak, mert küzdeni tudásból ismét jelesre vizsgáztak.

Az egyik fél három sikeréig tartó párharc végeredménye: 3–1, a Vegyész RC Kazincbarcika javára.

A VRCK ellenfele a döntőben a Pénzügyőr SE lesz.


Macko (balra) a Vegyész egyik legjobbja volt csütörtökön
Kazincbarcika - Vesztett állásból fordítva győzött a Vegyész RC a bajnoki elődöntő harmadik mérkőzésén a Kaposvár ellen. Szűk egy héten belül már harmadszor feszült egymásnak a bajnoki elődöntőben a Vegyész RC és a FINO Kaposvár SE férfi röplabdacsapata. Az eddig lejátszott két találkozón egyarán...

VRCK
Kazincbarcika - A sok rontott nyitás miatt nem tudott még szettet sem nyerni a Vegyész. A férfi röplabda Extraliga, vagyis az első osztály rájátszásában, a három nyert meccsig tartó elődöntő második mérkőzésén hétfőeste a Fino Kaposvár SE vendége volt az élvonal bajnoki címvédője, a Vegyész RC Ka...



Gönc.
BOON.HU






hirdetés