Fejedelmi vonzerő: ott, ahol a csend és a nyugalom az úr

Akt.:
Bakos Ferenc polgármester útban a GAZ 66-os „bakjára”
Bakos Ferenc polgármester útban a GAZ 66-os „bakjára” - © Fotó: Ladányi Tóth Lajos
Regéc – Regécen méltó módon ápolják II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékét.

Ha Regéc, akkor vár. A település honlapja is azzal kezdődik: hogyan lehet megközelíteni, meddig tart nyitva? A várra lehet építeniük. A Múzeumok Éjszakáján hosszabbított nyitva tartással éjszakai várlátogatásra invitáltak, ahol a hold fénye, a díszkivilágítással és a fáklyák lángjával sejtelmes és romantikus élményt nyújtott – tárogatószó mellett.

Bakos Ferenc polgármester kincset tart a kezében, ha a várhoz nyúl. II. Rákóczi Ferenc fejedelem ott töltötte a gyermekéveit, ennek apropóján 329 évvel azután, hogy a császári katonák lerombolták, újjáépült a vár Öregtornya.

Négy szinten fedett kiállítóteret hoztak létre, ahol multimédiás eszközökkel elevenedik meg a múlt. Több mint ezer négyzetméteres rendezvényteret alakítottak ki a vár mellett. A barátságos község központjában látogatóközpont magasodik, melyben a várbeli attrakciókat kiegészítő elemek kaptak helyet. A „Gyermek a várfalak között” címmel állandó kiállítás mutatja be II. Rákóczi Ferenc regéci gyermekéveit, illetve el lehet mélyedni az I. Rákóczi György fejedelem korától a Rákóczi-szabadságharc időszakáig a fejedelmi család magánéletét is bemutató összeállításban. A filmvetítő terem 3D-s filmen lehet rácsodálkozni a vár virtuális épületrekonstrukciójára.

Visszakanyarodva a várhoz: egyrészt a község alsó részén, gyalogtúra útvonalon, illetve gépkocsival, Regéc Háromhuta irányába eső végén is meg lehet közelíteni, mindkét távolság mintegy két és fél kilométernek felel meg. A vár nem klasszikus katonai erődítmény, hanem inkább erődített uradalmi központ, főúri és előkelő családok rezidenciája.

Valamivel több mint nyolcvanan lakják a Zempléni-hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelyének számító Regécet. Élén az agilis polgármesterrel, aki a GAZ 66-osával emlékezetes időutazásra kalauzol. A GAZ a Gorkij Autógyár (oroszul: Gorkij Aumobil Zavod) tehergépjárműve, mely hamisítatlan öblös hangjával araszol át a falun. Ott, ahol a csend és a nyugalom az úr.

Ladányi Tóth Lajos



Gönc.
BOON.HU






hirdetés