Evidenciák

Szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján a munkából élők költségvetésének nevezte Lázár János, a miniszterelnökséget vezető miniszter a 2018-as költségvetést, amely a jövő héten kerül az Ország­gyűlés elé, és június 15-ig döntenek róla a parlamenti képviselők. Ez rendjén is lenne, de a bejelentés egyben beismerés is, hogy eddig nem így volt, vagy nem egészen így. Égerházi Péter jegyzete.

Lehetne persze most kutatni a múltban és visszamutogatni a Fidesz-KDNP-kormányzás előtti időszakokra, hogy ki, milyen mértékben nem igyekezett a munkából élőknek kedvezni a költségvetés összeállításánál, de e helyett egy kérdés nem hagy nyugodni. Miért is nem evidens minden korban, hogy azok járjanak jól egy költségvetéssel, akik nagyrészt „összedobják” a hozzá valót? Még szép, hogy elsősorban számukra legyen kedvező, vagy nem? A józan észnek ellentmondó gyakorlat persze nem csak ezen a cirka 93 ezer négyzetkilométeren élő népre jellemző, élen járnak ebben az Európai Unió döntéshozói is. Józan ésszel ugyanis felfoghatatlan, intézkedéseikkel miért az őket megválasztó európai állampolgárokat sújtják korlátozva szabad mozgásukat, miközben ellenőrizhetetlen múltú, szándékú, más kontinensekről érkező bevándorlóknak nagyobb mozgásteret szorgalmaznak.

– Égerházi Péter –


Lázár: a munkából élők költségvetése lesz a 2018-as

A munkából élők költségvetésének nevezte Lázár János miniszter a 2018-as büdzsét, amelynek tervezetét csütörtökön küldték meg a Költségvetési Tanácsnak, az előterjesztés várhatóan jövő héten kerül az Országgyűlés elé, és június 15-ig dönt is róla a Ház.








hirdet�s