Elismerték a bajnokot

Akt.:
Elismerték a bajnokot
Elismerték a bajnokot - © Fotó: Marosréti Ervin
Miskolc – Jelentősen megkésve, de a fővárosban megtartották a rali szakág díjkiosztóját. A tavalyi esztendő legjobbjait június elején ünnepelték és ismerték el a hagyományos rendezvényen.

Ezen az estén vehette át az abszolút bajnoki címért járó trófeát Kazár Miklós és Szőke Tamás (Maximmun Racing Team). A miskolci pilóta 2012 után megvédte elsőségét, navigátora pedig először ért föl a szakág hazai csúcsára. Kazár Miklós elmondta: ha megkésve is, de remek érzés volt a versenytársak között megkapni az elsőségért járó kupát, amelyet a rendkívül izgalmas szezon után szereztek meg. Ugyanakkor a pilóta azt is hozzátette: idén is azon dolgoznak, hogy a következő díjkiosztón ismét ők kapják meg az abszolút bajnoknak járó kupát.

ÉM-ME