Petőfi Sándor akár kóstolhatta is a Petőfi-rostélyost 1848-ban a Pilvaxban

Borsod-Abaúj-Zemplén - Mit rendelhettek a Pilvaxban a márciusi ifjak? Vajon melyikük kóstolta a fűszeres mokkát?

Megújult külsővel, megújult kínálattal, négy biliárdasztallal és fűszeres mokkával várjuk vendégeinket – valahogy így hirdethette magát az 1843-as felújítása után a budapesti Pilvax Kávéház. Akkoriban még nem is sejtették, hogy történelmi eseménynek lesz színtere, sőt azt sem, hogy több mint másfél évszázad után is emlékezni fogunk a Pilvax névre. Tanulmányaink során azonban jól megtanultuk, a márciusi ifjak innen indultak forradalmat csinálni.

Március 15-e minden egyes momentumát jól ismerjük, de arról kevesebb információnk van, mit ehettek a márciusi ifjak, mit fogyasztottak a Pilvaxban. Azt meg végképp nem tudjuk, mi volt a szabadságharc egyik emblematikus arcának, Petőfi Sándornak a kedvenc étele. Igaz, a Petőfi-rostélyos névre keresztelt ételt jól ismerjük, de vajon a híres költő kóstolta-e valaha.

Nem lehetetlen

„Bár Petőfi Sándor feltehetően sok ínséges napot élt át életében, nem lehetetlen, hogy maga is fogyasztott Petőfi-rostélyost, amely egy burgonyalángossal fedett fokhagymás, köménymagos, lecsós rostélyos, tetején egy jól kisütött kakastaréjjal, füstölt szalonnával” – mesélte az Észak-Magyarországnak Németh Szandra, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum muzeológusa. A témát tovább fejtegetve elmondta, a költő édesapja mészáros volt, így kerülhetett rostélyos az asztalra, anyja pedig szlovák származású, így biztosan készített burgonyalángost vagy ahhoz hasonló ételt. „Feltehetően azonban az utókor nevezte el Petőfiről ezt az ételt. Mindenesetre az biztos, hogy szerette a rostélyost, erről a kortársak is megemlékeztek, például Farkas Balázs és Egressy Béni. De szerette a túrós csuszát is, ezt pedig saját maga vetette papírra. Tudjuk továbbá, hogy a gulyást és a paprikás csirkét is szívesen fogyasztotta” – vélekedett.

A közösségen túl, mi vonzotta a márciusi ifjakat a Pilvaxba, mivel csalogatta vendégeit akkoriban a kávézó? – kérdeztük.

„A Pilvax 1843 szeptemberében megújult külsővel és kínálattal várta a vendégeket, például fűszeres mokkával csábították a közönséget” – tudtuk meg a muzeológustól. A fűszeres mokka pedig valójában kávélikőr volt, ánizzsal, vaníliával ízesítve. Ezenkívül a krampampulit is szívesen fogyasztották, amelyhez – Németh Szandra szerint – többféle eredetmítosz kapcsolódik, de biztos, hogy a márciusi ifjak ismerték, hiszen Petőfi egyik barátja, Lauka Gusztáv is említést tesz a fogyasztásáról.

„Az italokon kívül a Pilvax­ban – mint ahogy akkoriban szokás volt – kolbászt és virs­lit is lehetett fogyasztani, a kávé mellé pedig kuglófot vagy kalácsot. Itt azonban a közönség nagy örömére deákkenyeret is kínáltak, ami egy gyümölcsös püspökkenyérféle volt. A kávén kívül tejet, csokoládét, teát, valamint limonádét, rozs­olistet – ez édeslikőr –, borlevest, mandulatejet és puncsot is felszolgáltak” – sorolta.

Az ördög itala

A krampampuli egy meleg alkoholos ital, amely a reformkortól nagyon divatossá vált a magyar polgárság körében. Kávéházakban, otthoni vendégfogadás alkalmával, ünnepekkor fogyasztották, többek között szilveszterkor.

Az „ördög itala” rumból vagy pálinkából készült, abba mártott és azután meggyújtott cukorral, amely vörösborra és különböző aszalt gyümölcsökre (szőlő, füge, datolya, narancshéj) olvad és csepeg, fűszerezéshez többek között fahéjat és szegfűszeget használtak.

Jókai Mór a következőképpen emlékezett meg a krampampuliról: „Éjfél felé járt az idő. A krámpámpulira került a sor. Ezt elkészíteni a házigazda sorja. Őeléje teszik a nagy öblös cintálat, megtöltve törkölypálinkával, a vendégek mind cinpoharat kapnak. A pálinkát aztán a házigazda fidibusszal meggyújtja, s a kékkel, zölddel lobogó borszeszbe marokkal hinti a sárga cukrot, fügét, mazsolaszőlőt, amitől a kék lobogvány közé piros lángnyelvek szökellenek. Ezt hívják a magyarok krámpámpulinak. Ebből a pokoli koty­valékból aztán, mikor a legjavában lobog, a házigazda nagy levesmerő kanállal osztogat a vendégek poharaiba, azon forrón, lángolón.”

Egyesek szerint Oroszországból német közvetítéssel érkezett hozzánk az ital. A szláv szó a cseh nyelvben égetett pálinkát jelent. Mások szerint az ördög, krampusz szóból származik az elnevezés. Ördögfejet ábrázoló pohárból is fogyasztották a krampampulit a 19. században. Ilyen poharakat a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban is őriznek, akárcsak egy óntányért, amelyet feltehetően a Pilvax kávéházban használtak, vagy a Pilvax család hagyatékából származó tárgyakat, a kávéscsészétől a szelencén át a karperecig.

Ezt ették a reformkorban

A 19. század első felében a paraszti konyhákon kedvelt gulyás, pörkölthús vagy paprikás – amelyek lényegében egy ételből alakultak ki – megjelentek a polgári, nemesi és főúri asztalokon is, a népiesség egyik jelképeként – tudtuk meg Németh Szandrától. Ezeket az ételeket már a reformkor és a szabadságharc idején kvázi nemzeti ételként kezelték, amelyeket minden magyar fogyasztott, társadalmi állásától, vallásától, anyanyelvétől függetlenül. Az évek során aztán számtalan cseh, osztrák és francia hatás érte a magyar konyhát, a vaj használatát felváltotta a sertéssír alkalmazása, megjelent a rántás és a bundázás is.

A reformkorban még a magyaros jelleg dominál az étkezésben és az étlapok választékában is: fehér leves reszelt tésztával, burgonyaleves, kenyérleves tojással, marhahúsból készült ételek, becsináltak, tojásos ételek, hal, főzelék, töltött káposzta, lúdmáj rizskásával, pörkölthús galuskával, vesepecsenye gombóccal.

Édességként linzi torta és kompótok.

- N. Szántó Rita -