Kutatás-fejlesztéssel tervezi a jövőt hazánkban a Bosch cégcsoport

Akt.:
Kutatás-fejlesztéssel tervezi a jövőt hazánkban a Bosch cégcsoport
© Fotó: Ádám János
Miskolc – Tanműhely átadásával ünnepelte tizenöt éves jubileumát Miskolcon a Bosch csoport.

„Hazánk gazdaságának versenyképessége azon áll, hogy hogyan tudunk alkalmazkodni a negyedik ipari forradalom generálta változásokhoz.” – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Robert Bosch Power Tool Kft. és a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. új tanműhelyének átadóünnepségén. Az új létesítményt a miskolci vállalat 15. születésnapján avatták fel.

Németország rendkívül fontos gazdasági partnerünk.” Varga Mihály

A diákok érdekeit is szolgálja

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, a Bosch összesen mintegy 290 millió forint kormányzati támogatással megvalósuló miskolci tanműhelyfejlesztései a kormány, a vállalat és a diákok érdekeit egyaránt szolgálja.

Varga Mihály kiemelte: „a Bosch cégcsoport hangsúlyos eleme a magyar és német gazdasági kapcsolatoknak.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Németország pedig rendkívül fontos gazdasági partnere hazánknak, ugyanis az exportunk és importunk 25 százaléka kapcsolódik német cégekhez. A magyar gazdaság teljesítőképességének pedig 35–40 százaléka függ attól, Németország hogyan teljesít.

Fejlesztésben is az élen

Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke úgy fogalmazott: a Bosch a magyar közép- és felsőoktatási intézmények, valamint a hazai kutatóintézetek megbízható partnere. Véleménye szerint a Miskolcon folyó kutatás-fejlesztési munka eredményeként a miskolciak néhány éven belül azzal szembesülhetnek, hogy világszerte olyan eszközöket gyárt a cég, amelyeket a borsodi megyeszékhelyen fejlesztettek ki.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Frank-Stephan Kupfer, a Robert Bosch Energy Body and Systems Kft. ügyvezető igazgatója beszédében kiemelte: vállalatuk működése során folyamatosan bővült a termékkör és állandósultak a fejlesztések. Hangsúlyozta, hogy mindez nem történhetett volna meg a térség befogadókészsége nélkül.

Az első deltacsiszolótól…

Fükő László, a Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett rá, hogy 2002-ben az első termék, amely lekerült a gyártószalagról, egy deltacsiszoló volt. Az első évben még 39 ezer szerszámot gyártottak, 2016-ban már 10 milliót. A 38 ezer négyzetméteren elterülő cég 2400 embernek ad munkát, a kutatás-fejlesztés területén 150 szakember dolgozik.

– ÉM-SZB –



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .

Egyetemváros-Miskolc.
BOON.HU






hirdetés