Logisztikai fejlesztés indult be a Miskolci Egyetemen

Miskolc - Az ipar legújabb követelményeinek megfelelő logisztikai laboratóriumot adtak át.

Miskolc - Az ipar legújabb követelményeinek megfelelő logisztikai laboratóriumot adtak át.

Július 4-én délelőtt ülésezett az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség Gyártás és Logisztika Munkacsoportja a Miskolci Egyetemen. A kerekasztal-beszélgetésen több mint negyven szakember volt jelen. Az előadások keretében bemutatták az egyetem Logisztikai Intézete által koordinált H2020 UMi-TWINN projekt eredményeit. A logisztikai fejlesztésről és az átadásra került új laboratórium jelentőségéről prof. dr. Illés Béla egyetemi tanárt, a Miskolci Egyetem Logisztikai Intézetének igazgatóját kérdeztük.

„Az iparban gyakran alkalmaznak különféle szolgáltató rendszereket. Ez egy gyártórendszeren belüli műveletközi tároló, amely laboratóriumilag be tudja mutatni egy magas raktárnak a működését, kiszolgálását, felrakógéppel és a görgős pályarendszerek irányítását átadásokkal, valamint egy vezető nélküli targoncának a használatával. Mindez segítséget nyújt majd a hallgatók számára, hiszen belülről látják, hogyan működik egy ilyen rendszer” – foglalta össze a professzor.

Logisztikai központ Miskolc

Prof. dr. Monostori László akadémikus úr, az MTA SZTAKI igazgatója a logisztikai kutatás helyzetéről számolt be az ülésen.

„Nagyon sokat hallunk az Ipar 4.0-ról mint a negyedik ipari forradalomról, amelynek célja a feldolgozóiparban működő hazai vállalkozások digitális transzformációjának elősegítése, és kicsit jogtalanul nem szokták beleérteni ebbe a logisztikát, amely komoly felhasználója és kihívója az ipari technológiáknak. Egész Kelet- és Észak-Magyarországnak a központja a Miskolci Egyetem logisztikai téren, és ennek egy példáját adja ez az új laboratórium is” – mondta el érdeklődésünkre az akadémikus.

Az ülésen dr. Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár tartott nyitó előadást. „Nagyon reméljük, hogy a jövőben egyéni cégek betelepülésének lehet majd a motorja a Miskolci Egyetem erős logisztikai képzése és kutatása. Másfelől az Ipar 4.0 kapcsán hozhat olyan innovációt, ami szintén nagyon fontos.

Maguk programozzák

„A labor jelentőségét abban látom, hogy azok a hallgatók, akik itt tanulnak, nemcsak hogy látnak ilyet, hanem maguk tudják programozni, netán továbbfejleszteni. A témából szakdolgozatot írhatnak, vagy PhD-dolgozatot készíthetnek, és ha kikerülnek egy céghez, akkor komoly gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek majd” – mondta el érdeklődésünkre az államtitkár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!