A 12. A osztály

Most már hivatalosan is vége tanévnek, legalábbis nálunk. Ez az év is az érettségiző osztályunknak jelentett igazán megpróbáltatást. Sikerült helytállniuk a megmérettetésen, mindegyikük sikeres érettségi vizsgát tett.

Mit mondhatnék el róluk? Ez volt a harmadik végzős osztály. Egyik fele kilencedik osztálytól kezdte meg a tanulmányait, másik felük pedig tizedik osztálytól. Szeptemberben már elkerülhetetlen volt, hogy összevonják őket. Félő volt, hogy ez az összevonás pontosan az utolsó évben következett be, de szerencsére nem okozott problémát. Ahhoz, hogy ez tényleg ilyen zökkenőmentesen kovácsolódtak össze, nagyban hozzájárult az osztály tagjai közötti együttműködés, no meg persze a szaktanárok áldozatos munkája.

Az utolsó év mindig a legnehezebb, az egyre erősődő nyomás komolyan próbára tette őket. Sokuknak ez azt jelentette, hogy most még több időt vontak el családjuktól, munkahelyüktől. De mindegyikükben ott volt az a gondolat, hogy tényleg nem sok már a hátralévő idő, ezt már csak kibírják. S ennek a kitartásnak meglett az eredménye.

Sokat beszélgettünk velük az iskolán kívül hétköznapi dolgokról, s amikor szóba jött, hogy miért is kezdték el az esti gimnáziumot, többen azt válaszolták, hogy a munkahely miatt, néhányuk a továbbtanulási szándékukat fogalmazták meg, s voltak olyanok is, akik csupán önmaguk megerősítése céljából határozták el, hogy érettségit szereznek.

Az órákon mindig nagy létszámmal vettek részt, tényleg öröm volt dolgozni velük. Miközben készültek, aközben számolgatták a napokat, hogy mennyi is van még pontosan hátra április végéig. Nagyon komolyan vették a készülést. El kell mondani, hogy nagyon fegyelmezett osztály volt. Végül 29 ember „kvalifikálta” magát az utolsó megmérettetés sorozatra.

Az írásbeli vizsgákat követően, mindegyik diák számára a szóbeli vizsgák következtek (2011. június 20-22.). Nagy izgalom volt a tételekkel kapcsolatban, az esélylatolgatás közepette igyekeztek arra koncentrálni, mit húzzanak és mit nem. Elmondhatom, hogy néhány felelettől eltekintve igazán ügyesek voltak a diákjaink, többüket meg is dicsértük.

Ahogy a szóbeli vizsgát egy-egy tanuló befejezte, s vonult ki a teremből, látható volt a megkönnyebbülésük, megszabadulva az izgalmaktól, s teret adva a felszabadult örömnek. Volt, aki visszakérdezett, hogy akkor most tényleg vége?

Igen, hát vége. A könnyek is felszáradnak, most aztán nem sírni, hanem örülni kell a sikeres évnek, ami köszönhető az iskolának is, a segítő házastársnak, barátnak, barátnőnek is, de elsősorban a tanulók kitartó munkájának-ezúton is gratulálok nekik!

Medgyesi Magdolna