Karbantartják a pályát, jönnek a villamospótlók Miskolcon

Akt.:
Karbantartják a pályát, jönnek a villamospótlók Miskolcon
© Fotó: Tajthy Ákos
Miskolc – Pályakarbantartási munkálatok miatt egész hétvégén villamospótlók járnak a teljes miskolci villamosvonalon – közölte a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK).

Ahogyan arról beszámoltunk, a karbantartási munkálatok pénteken reggel kilenc órakor kezdődtek, ekkor még csak a Tiszai pályaudvar és a Szinvapark között jártak villamospótló buszok. Bár az MVK jó előre beharangozta a munkákat, sokan csak a villamoson szembesültek azokról, akkor amikor a sofőr közölte velük, hogy a Centrumtól már pótlóbuszok közlekednek.

Fotó: Tajthy Ákos ©

A munkák egyébként igen látványosak voltak, a déli órákra már több helyen – például a Selyemréti Strand közelében és a Soltész-Nagy Kálmán és Bajcsy-Zsilinszky Endre utca kereszteződésében – megbontották a pályát. Arra egyébként, hogy pontosan milyen munkákat végeznek rákérdeztünk, a témával terveink szerint a jövő héten foglalkozunk is az Észak hasábjain és BOON-on is.

A teljes vonalon buszok

A hétvége viszont még előttünk van, a karbantartás ekkor is folytatódik, ami miatt lesznek még változások. Nem kell majd meglepődni, ha a villamosmegállóban autóbusz lassít, péntek éjszakától hétfő hajnalig ugyanis az 1-es villamos teljes vonalán villamospótló autóbuszok közlekednek, az első a Tiszai pályaudvarról 22:05-kor, Felső-Majláthról 22:50-kor indul.

A vasgyár irányába a 2-es villamos helyett az Újgyőri főtérről induló 9, 19, 21, 29, (szombaton a 67-es is) és 68-as jelzésű autóbuszok vehetők igénybe.

Fotó: Tajthy Ákos ©

Március 25-én hajnalban áll vissza a normál menetrend. Tiszai pályaudvarról az első 1-es villamos 03:35-kor, az első 2-es villamos 04:30-kor indul. Felső-Majláthról az első 1-es szerelvény 04:15–kor, a Vasgyárból az első 2-es villamos 04:55-kor indul.

A pótlók megállóhelyei

Az 1-es villamos vonalán közlekedő villamospótló autóbusz nagyrészt a villamosmegállókban, vagy a villamosmegállókkal párhuzamos, út mellett kialakított VP jelzésű megállókban áll meg:

  • Tiszai pályaudvaron a 30-as, 31-es járat megállójából indul, és az autóbusz leszállóhelyre érkezik
  • Selyemréten az autóbusz megállóhelyen (1, 21, 21B, 30, 31, AU1) áll meg
  • a Soltész Nagy Kálmán utca és a Gyula utca között a villamos megállóhelyén
  • a Károly utcán Felső-Majláth irányába a villamos megállóhelyen, a Tiszai pályaudvar irányába 03.23-án 07:00-ig a villamosmegállóhelyen, ezután hétfő hajnalig az ideiglenes villamospótló autóbusz megállóhelyén,
  • az Újgyőri főtéren Felső-Majláth irányába az 1-es autóbusz megállóhelyén, a Tiszai pályaudvar irányába a villamosmegállóhelyen
  • az Újgyőri piacon az 1-es autóbusz megállóhelyén áll meg
  • a Bulgárföld, Diósgyőr városközpont, Alsó-Majláth villamosmegálló helyett az 1-es autóbusz megállóhelyén áll meg
  • a Bölcs utcai villamosmegállóban nem áll meg, helyette a járatot az 1-es autóbusz Alsó-Majláth megállóhelyen lehet igénybe venni.
  • a DVTK Stadion, a Diósgyőri Gimnázium, a LÁEV és a Zenta utca villamosmegálló helyett a villamosmegállóval párhuzamosan, az út mellett kialakított villamospótló-autóbusz megállóhelyen áll meg.
  • Felső-Majláthon a leszállóhelyre érkezik és a 2-es kocsiállásról indul.

A villamospótló autóbuszon vagy a villamoson érvényesített menetjegyet a pótlóra vagy villamosra, illetve a Vasgyár irányában az Újgyőri főtéren buszra átszállva ismét érvényesíteni kell a menetjegy másik végén.

Fotó: Tajthy Ákos ©

ÉM-TÁ


Erre figyeljen, ha hétvégén villamossal utazna Miskolcon
Miskolc - Pályakarbantartási munkálatok miatt március 22. és 25 között így változik a villamosközlekedés közölte a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK). Március 22.-én, pénteken 09:00-től 21:50-ig a Tiszai pályaudvar – Szinvapark/Centrum megállóhely között villamospótló autóbuszok, a Szinvapark/...



Diósgyőr.
BOON.HU






hirdetés