Csenyéte, az éhező abaúji falu

Akt.:
Csenyéte, az éhező abaúji falu
Csenyéte, az éhező abaúji falu - © Fotó: Kozma István
Csenyéte – Rossz hírű település Csenyéte, pedig akár Abaúj ékszerdoboza is lehetne. A csereháti dombok között fekszik, a Vasonca patak völgyében. Legnagyobb problémája, hogy szegény emberek lakják, mind, egytől egyig, akik a túlélésért küzdenek nap mint nap. Nyár végén csipkebogyót szednek, máskor kukázni járnak Miskolcra és Kassára. Van-e megoldás az ő bajaikra?

Sok mindent lehet olvasni Csenyétéről. Hogy itt élnek az ország legszegényebb emberei, hogy itt nem sikeresek azok a mezőgazdasági programok, amelyek a jobb megélhetést szolgálnák. De azt is, hogy a kerteket felveri a gaz, a lakóházak omladozóban, se ajtó, se ablak rajtuk, és hogy éjszaka kibontják a bolt falát egy kis ennivalóért.

Pedig Csenyéte akár egy kis ékszerdoboz is lehetne. A Vasonca patak völgyében, dombok között fekszik, gyönyörű környezetben. A legnagyobb gond az, hogy szegény emberek lakják, egytől egyig. Az ő mindennapjaik a túlélésről szólnak. Csakúgy, mint a megye bármelyik szegények lakta kistelepülésén.

Házak

Valamikor takaros parasztházak álltak itt, ma lehangoló az utcakép. Az egyik kunyhónak ablaküvege nincs, a másiknak teteje, a harmadiknak már csak a közepe áll, kíváncsi szemek kukucskálnak ki az utcára a repedt ablaküvegen keresztül. Kik ezek az idegenek?

Moczó Lajosné kint álldogál a háza előtt, ami egyelőre üres, mert nemrég vásárolták, és először szeretnék rendbe tenni.

– 300 ezer forintért vettük, részletre fizetjük. Havi 20 ezrével. Ez lesz a konyha, ezt megnagyobbítottuk egy kicsit – mutatja az első helyiséget (inkább kamrára hasonlít). A következő egy szoba, aztán még egy szoba. – Ezt tegnap festettük ki, úgy, ahogy tudtuk.

Lila és kék színkombináció, a kék foltos, a lila túl erős. Az asszony mégis elégedett. Legalább ez az egy szoba kész, úgy-ahogy.

– Hátul van még egy helyiség, de annak dől ki a fala, le kell bontani. Hát ennyi – mutatja.

Ideköltözik majd a férjével és a fiával, mert most a lányáéknál laknak, 6-an egy házban. Senki nem dolgozik. Segélyből élnek és a családi pótlékból. Áprilistól talán segít a közmunka.

Szegénység

Moczó Lajosné nem csodálkozik azon, hogy Csenyétét az ország legszegényebb falvai között tartják számon.

– Itt a legtöbb család nagyon szegény. Sokszor nincs mit főzni, de előfordul, hogy kenyérre sem telik. Mit csinálunk ilyenkor? Kérünk attól, akinek van. A családtagoktól, az ismerősöktől. De ha nekik sincs, akkor nem tudunk mit csinálni. A közmunkások ma várják a fizetést. De segély nem jön, csak április elején. Azelőtt jó volt, mert a polgármester asszony kifizette 25-e körül, de most már a járástól jön a pénz, ki tudja, mikor.

Az asszony állítja, mindenki dolgozni szeretne Csenyétén.

De miért szegény itt mindenki?

Az asszony nem tud magyarázatot, saját életét hozza példaként.

– Hét osztályom van csak, mert sajnos korán férjhez mentem, 15 évesen. Amikor 16 éves lettem, már megszületett a fiam. Pedig nem voltam szerelmes a férjembe, de olyankor elveszíti az ember a fejét – nevet. – A lányomnak mondtam is, amikor kamaszodni kezdett, nehogy ilyen korán kezdje. Ne olyan élete legyen, mint nekem! Ő ki is járta a 8 általánost, a szakiskolából 2 osztályt, de szakmája neki sincs. 19 évesen ment férjhez, 20 évesen szült. Most otthon van a kisbabájával. Már csak attól félek, hogy a kisebbik fiam nem tudja majd kijárni a 8 osztályt. Mert a nyáron 16 éves lesz, de csak 7.-es, az iskola viszont csak 16 éves korig kötelező. Beszéltem az igazgatónővel, ő azt mondta, ha nem bukik meg, kijárhatja a 8. osztályt is.

A bolt

Csenyétén van egy kis bolt is, 8-tól 12-ig tart nyitva. Egy fiatalasszony két szurtos kisgyerekkel igyekszik a fehérre meszelt, ablaktalan épület vasrácsokkal védett ajtaja felé. Az eladó kéri, a boltról ne írjunk semmit, de azért annyit elárul, hogy nem meri itt hagyni az áruját. Reggel hozza, délben viszi, mert annyi a betörés, hogy csak így lehet. Ezért aztán a választék elég szegényes, mert mindenből csak egy keveset tud hozni. Kint a bolt előtt többen is várakoznak, hogy mire, azt nem tudni, nem árulják el. Lehet, hogy a közmunkások fizetésére, amit mára ígértek. Aztán ha lesz pénz, akkor talán lesz ma ebéd is.

Kérdezzük, van-e uzsorás. Ellentmondóak a válaszok. Egyesek szerint itt rendes az uzsorás, mert csak 10 százalékot tesz rá a kölcsönre, mások szerint nincs uzsorás, és erről nem is szabad beszélni. Kölcsönkérni pedig igenis kell valakitől. Mert ha nem lenne kitől, akkor a hónap végén már mindenki éhen halna.

Túlélés

Panaszkodnak az emberek a bolt előtt. Nincs pénz, nagy a szegénység, a boltos pedig még egy kenyeret sem ad hitelbe. Van, akitől megvonták azt a kevés segélyt is, pedig mi az a 22 ezer 500 forint. A fele elmegy villanyra meg a tartozásra, mi marad belőle? Mire elég az? Mindenki úgy segít magán, ahogy tud.

– Nyár végén elmegyünk csipkét szedni. Azzal valamennyit lehet keresni, persze ha van termés. Tudja, hogy jövünk haza? Véres kézzel, összeszurkálva. 70–80 forintért veszik át tőlünk kilóját. Egy nap alatt meg lehet szedni egy zsákkal, az olyan 40–50 kiló – sorolják egymás szavába vágva a férfiak és az asszonyok.

Aztán kiderül, van más is. Kukázni járnak. Miskolcra vagy Kassára. Többen összefognak, bérelnek egy autót, és elindulnak. De nemcsak a csenyéteiek, hanem a környező települések szegényei is.

– Ott aztán találunk mindenfélét. Jó ruhákat, edényeket, ennivalót. A kuka tetejére teszik, ami még használható.

Szóba kerül, hogy a kerteket is lehetne művelni.

– Lehetne, persze. Az önkormányzat fel is szántatta a kerteket, hogy tudjunk ültetni, de mit? A vetőmag drága, nem tudjuk megvenni.

A vakaró

Ha végképp nincs mit enni, de még van otthon egy kis liszt, vakarót sütnek az asszonyok. Ennél olcsóbb étel nem létezik. Egy nagyobb családnak 2–3 kiló lisztből készítik, egy kisebbnek elég az 1 kiló liszt. A recept könnyen megjegyezhető. Az 1 kiló liszthez kell körülbelül fél liter víz, és egy kanálhegynyi szódabikarbóna. Összegyúrjuk, kinyújtjuk, négyzetekre vágjuk. A sparherd tetején megsütjük. Ha van otthon olaj, megkenjük, és úgy esszük. De ha nincs, az se baj. A vakaró a szegények étele.

– Arra jó, hogy az éhségtől ne fájjon a gyomrunk – bölcselkednek az asszonyok. A férfiak pedig állítják, akármilyen nagy is a szegénység, de lopni nem lopnának soha. Mert mi van, ha elviszik őket? Magára marad a család. Vasazni azért szoktak, de nem lopnak akkor sem, csak a szétdobált kacatokat gyűjtik össze a földeken.

A domb tetején

Csenyéte legszebb helyén, a domb tetején áll a falu legcsúnyább háza. Horváth Miklós és felesége lakik benne. Háznak nem is nevezhető, inkább valamiféle tákolmánynak látszik. Egyetlen szobája áll már csak, a teteje toldozott-foltozott, egy-egy vaslemezbe belekap a szél.

A házaspár minden éjjel úgy fekszik le, hogy „jaj Istenem, csak nehogy a fejünkre dőljön”. Ablaka nincs a szobának, mert a kitörött üveget nem volt pénzük megcsináltatni, az ablak helyét inkább téglával rakták be. Egy ágy, egy szekrény, egy kis asztal és a sparhelt. Ennyi a berendezés. Az asszony szociális segélyéből élnek itt kettecskén.

Lassan kirajzolódik az asszony története is: mindössze 3 osztályt végzett el annak idején. Mert a nagycsaládoknál régen úgy volt, hogy vagy mentek a gyerekek iskolába, vagy nem. Volt, amikor a szülők nem is engedték el őket otthonról. Neki két gyereke van, de ők is szegénységben élnek. Egyetlen remény élteti Horváthékat: a férjet áprilistól felvették közmunkára.

Fúj a szél, recseg a fejünk felett a tetőszerkezet.

– Csak egy kis mész, cement, léc és cserép kellene. Abból meg tudnánk javítani – kémleli aggódó szemekkel a mennyezetet az asszony.

Számok

Csenyétén ma 545-en laknak, tudjuk meg Kéri Zoltánné polgármestertől. A 18 éven aluliak száma 270 körüli. Hatvan évnél idősebb ember csak 16 van. Csenyétén 2 ember kivételével mindenki roma származású, de az a kettő sem tartózkodik itt életvitelszerűen. Állandó munkával mindössze 3 ember dicsekedhet: a falugondnok, az óvodai dajka és az óvodai konyhai kisegítő. (Az iskola és óvoda pedagógusai más településekről járnak ide dolgozni.) A többiek egyetlen lehetősége (lenne) a közmunka.

A téli közmunkában (képzésen) 31-en vettek részt. Április 1-jén kezdődik az újabb ciklus, 40 ember tud majd egyszerre dolgozni, de 5 hónapot egyik sem, hiszen sokan várnak a lehetőségre. Egy-két hónap közfoglalkoztatás jut egy évben egy-egy embernek. A semminél ez is jobb. Az 50–60 ezer havi bér még mindig több, mint a 22 ezer 500 forint fht (foglalkoztatást helyettesítő támogatás), azaz a szociális segély. Gyerekek viszont születnek bőven. Az óvodába már most is kétszer annyi gyerek jár, mint amennyit a szobák négyzetmétere engedne, szeptembertől viszont, amikor már 3 éves kortól lesz kötelező az óvoda, elkerülhetetlen a bővítés. A polgármester szerint a szegénységre egyedül a munka adhatna megoldást, de munka nincs több. Az önkormányzatnak nincs földterülete, pedig a mezőgazdaság nyújthatna némi segítséget az alacsony iskolázottságú emberek számára. Korábban voltak itt kezdeményezések, a ’90-es évek elején a Csenyéte Alapítvány indított mezőgazdasági programot, de nem lett meg a várt eredmény.

– Sikertörténet? – kérdezzük óvatosan.

– Ez a közösségi szolgáltató ház, ahol éppen beszélgetünk – mondja a polgármester. – A gyerekek idejönnek minden délután, foglalkozásokon vesznek részt, és közösen készülnek az ünnepekre.

– Megoldás?

Hosszú csend a válasz, aztán három mondat.

– 2002-től vagyok Csenyéte polgármestere. Azért vállaltam, mert segíteni szerettem volna. Azt hittem, könnyebb lesz…

– Hegyi Erika –