Kevés lelkesebb híve van nálam a mindennapos testnevelésnek – tudom, most megjegyzéssel illetnek a remek ötlet végrehajtására ítéltetett, de a tárgyi eszközök tekintetében kevésbé jó ellátással bíró testnevelő tanárok –, mentségemre szolgáljon, hogy csak
Miskolc - Ezentúl úszhatnak, lovagolhatnak, kerékpározhatnak, korcsolyázhatnak, aerobicozhatnak és labdajátékokat is játszhatnak a mindennapos testnevelés keretében a Martin János Szakképző Iskola diákjai.
Budapest, 2013. március 18., hétfő (MTI) - Az intézmények több mint 75 százaléka szerint a mindennapos testnevelés bevezetésének első üteme megfelelően sikerült, ugyanakkor egy, a kormány által még nem tárgyalt, az MTI birtokába került összegzés szerint a