Bulvár, celeb

2010.12.30. 10:10

Elhunyt a sokkoló fotókról ismert anorexiás modell

<p>Az anorexia ellen küzdött az anorexiás modell, akinek végül ez okozta korai halálát. A modell 28 éves volt.</p>

Isabelle Caro egykori francia manöken és színésznő nevét egy világ ismerte meg 2007-ben, amikor az anorexia elleni kampányában egy erősen sokkoló képen mutatták meg összeaszott, csontsovány testét, apró, lógó melleivel. Caro 13 éves kora óta szenvedett a súlyos betegségben, aki többször súlyos, halálközeli állapota is került. Egyik alkalommal, a kampány előtti éven mindössze alig 25 kilót nyomott (165 centis magasságához képest), akkor kómába is esett testképzavarának következményeként. A 2007-es nagy port kavart fotók után a nő az anorexia elleni harc nagyköveteként nevezte magát, de saját betegségével, testképzavarával nem tudta igazán felvenni a harcot.

Nézze meg a sokkoló fotót >>>

Az idei év elején még arról beszélt, sikerült végre 42 kilósra híznia, ami korábbi súlyát tekintve hatalmas sikernek számított. Egyes vélekedések szerint ennek ellenére az alig táplált szervezete annyira legyengült mostanra, és felborult a működése, hogy belehalt betegségébe, bár a hivatalos információk szerint a 28 éves Isabelle Caro-t tüdőgyulladással és krónikus fáradtsággal szállították kórházba.
- MON -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!