Bükkábrány hírei

2018.09.04. 19:03

Az egész megye területéről befogadják az árva cicákat

Bükkábrány - Kezdetben megtartották az állatokat, ma már örökbe adják őket az arra alkalmas gazdinak.

Bükkábrány - Kezdetben megtartották az állatokat, ma már örökbe adják őket az arra alkalmas gazdinak.

Körülbelül húsz elárvult borsodi cicának biztosítanak ideiglenes lakhelyet a Süti Állatotthon Alapítvány állatvédői saját otthonukban, Bükkábrányban. A szervezet hivatalosan 2016 februárja óta működik, amelynek mindennapjairól a kuratórium elnöke számolt be lapunknak.

Süti az emblémájuk

– A célunk, hogy minél több bajba jutott, kidobott állaton tudjunk segíteni megye szerte. Mi főként a macskákra fókuszálunk, de sürgős esetben kutyákat is befogadunk. Az alapítványunk névadója szintén egy kutyus, Süti, az örökbefogadott német vadász terrier, aki nem mellesleg imádja a macskákat. Magánemberként kezdtünk cicamentéssel foglalkozni, de kezdetben még meg is tartottuk őket. Később szeretnénk majd terjeszkedni és egy Macskaházat felépíteni, hogy az állatainknak külön lakrésze legyen. Általában utcáról mentünk vagy kidobott cicákat, vagy kölyköket és teljes állatcsaládokat is. Amennyiben a bejelentők nem tudják behozni hozzánk az árvát, akkor esetenként ki is megyünk érte. A legnagyobb gondot a fölösleges utódlás okozza, mert nem ivartalanítanak az emberek, de ilyen okból leadott kölyköket sajnos nem tudunk befogadni – osztotta meg Szalai-Liktor Henrietta.

Csak benti tartásra adják

Az állatok többféle szolgáltatásban részesülnek, ahogy bekerülnek az átmeneti otthonba, de cserébe a leendő örökbefogadókat is alaposan felmérik.

– A frissen bekerült cicák először karanténba kerülnek, amíg meg nem vizsgálta őket az állatorvos. Ez nagyon fontos, mert általában a macskák több mint a fele beteg. Alapítványunk egyik fő elve, hogy minden élőlénynek joga van az élethez, ezért egyetlen állatot sem altatunk el azért mert az öreg, sérült, vagy születési rendellenességgel született. Természetesen kivétel, ha a cica annyira súlyos beteg, hogy nem lehet megmenteni, és elviselhetetlen fájdalmai vannak. Az átfogó orvosi vizsgálat után következnek a kötelező oltások és az ivartalanítás. A legtöbb állatvédő és -mentő szervezet kizárólagos benti tartással ad örökbe cicákat, mi is. Ennek az az oka, hogy a kinti macskák átlagosan 6 évig élnek, mert számos veszély leselkedik rájuk, a bentiek viszont akár 15 évig is. A felnőtt állatokat ivartalanítva adjuk örökbe, a kölyköket pedig ivartalanítási kötelezettséggel.

A leendő gazdiktól egy bemutatkozó levelet szoktunk kérni, amelyben elmondják, hogy hová kerülne a cica és hogyan gondoskodnának róla, illetve van-e más háziállat. Aztán behívjuk őket személyes beszélgetésre, amikor meglátogatják az állatot – foglalta össze az elnök.

ÉM-DA


[related-post post_id="3973153"]

[related-post post_id="3972910"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!