Bükkábrány hírei

2018.06.04. 19:17

A bányászmúzeum alapkövét is letették Bükkábrányban

Bükkábrány - Megtartották a hagyományos Ősfa Fesztivált Bükkábrányban.

Bükkábrány - Megtartották a hagyományos Ősfa Fesztivált Bükkábrányban.

Egész nap vásári játékokkal várták a gyerekeket a focipálya melletti rendezvénytéren, s az önkormányzat meg is vendégelte a falu lakóit, valamint bemutatkozott Tiszagyulaháza.

Délelőtt és délután helyi és környékbeli csoportok, az óvodások, iskolások és népdalosok álltak színpadra, majd következtek a különböző korosztályok kedvencei, Zalatnay Sarolta, Vikidál Gyula, az Új Babylon zenekar, Horváth Tamás, valamint a Magna Cum Laude. Az estét tűzijáték zárta.

400 négyzetméteres

Délután letették az új Bányászmúzeum alapkövét is. Szalay Szabolcs polgármester kiemelte, ez volt a nyolcadik Ősfa Fesztivál, a rendezvény egy falunapból a környék egyik legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát.

A közeljövőben induló beruházásról elmondta, a 400 négyzetméteres komplexumot európai uniós forrásból és önkormányzati önerőből építik meg. Mint mondta, a falunak jó marketinget jelentett az ősfák megtalálása, bízik abban, hogy egy példány itt is látható lesz. Bemutatta a község új kabaláját is, az egyelőre név nélküli figurát egy neolit-kori faragott idolról mintázták.

Tállai András, a térség országgyűlési képviselője elmondta, az ábrányiak élen járnak a múlt értékeinek megőrzésében, továbbadásában, s szerencséjük is volt az ősfák megtalálásával. Az 1985-ben megnyílt bányát a község magáénak érzi. Az építendő komplexum újabb érték lesz a meglévő kulturális és idegenforgalmi kínálat mellett.

ÉM-TB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!