„Jaj, Istenem… Mindennap gyertyát gyújtunk…”

Miskolc - Öt héttel később holtan találták meg az eltűnt Takács Istvánnét. A leánya kereste meg szerkesztőségünket.

„Miskolcról tűnt el a 75 éves Takács Istvánné. A rendőrök vasárnap óta keresik az asszonyt, aki veszélyben lehet. Az idős asszony a miskolci lakásáról tűnt el vasárnap, azóta senki nem látta.

Veszélyben lehet, ugyanis térben és időben nehezen tájékozódik. Takácsné 155 centiméter magas, 75 kilo­gramm súlyú, haja ősz, szeme színe zöld. Füle kicsit elálló, járásmódja csoszogó, hintázó. Eltűnésekor barna szövetnadrágot, halványzöld pulóvert csipkés nyakkal, fekete bőrszíjas papucsot viselt. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik az eltűnt személlyel kapcsolatban, hívja a …”

Arra gyanakszunk, hogy elcsalták anyukámat.” Takács Mária

A fenti sorok portálukon, a miskolci képújságban és több országos médiumban is megjelentek. A Jósika utcáról eltűnt Takács Istvánné fényképével hetekig találkozhattak az avasiak és a miskolciak, aztán a napokban a feketébe öltözött Takács Mária, az eltűnt hölgy lánya kereste meg szerkesztőségünket.

Senki nem látta

„Rejtélyes volt az eltűnése… Kikértem a közlekedési vállalat kameraképeit, és sehol nem látszik a járdán, és a buszokra sem szállt fel. Mondtuk akkor is a lányommal, hogy 10 perc alatt nem lehet így eltűnnie egy embernek. Ő amúgy sem tudott sokat megtenni, ugyanis a csípőjére meg volt műtve és a Parkinson betegsége miatt is csoszogva járt. Meg-megállt pihenni sétálás közben, amit egy kamerafelvétel is igazol. Egyébként sem ment el soha messzire, két-három háztömböt megkerült és visszajött. (…)

Pakoltunk a kocsiba vasárnap délután, még egy szatyorért fel kellett menni. Készültünk pihenni. Felmentem, megittam egy pohár vizet, wc-re mentem. Tíz percnél nem voltam többet távol, ám amikor visszamentem, láttam, hogy nincs ott anyukám. Abban egyeztünk meg, hogy csak egy kis kört megy és visszajön az autóhoz. Nem volt ott. Rohantam minden irányba, először az Avasi Gimnázium felé, ahol benéztem a parkrészhez. Szemben van a buszmegálló, megnéztem a lócát is. A Klapka Györgyöt is néztem, és bejártam az utcákat az orvosi rendelőig. Nem találtam.

Szóltam a lányomnak, hogy nem találom nagyit, menjünk, keressük meg. Nem tudom, hová lett, ennyi idő alatt nem tűnhetett el… (Mária elsírja magát…) Mindenütt kerestük: lementünk a házak mögötti füves részhez megnézni a vízelvezető árkokat. A pékségbe is bementünk, haladtunk tovább az arborétum felé. Kérdeztük a kutyásokat, de nem látták anyukámat… A városközpont után lementünk az avasi Tesco irányába a Tapolcai elágazásig. (…) Haza­érve felhívtuk a mentőket, hogy vittek-e be anyukámhoz hasonló személyt. Nem…(…)

Ezután az avasi rendőrségre szóltunk be, mert nagyon megijedtünk, hogy jön az éjszaka és veszélyben lehet. Ezután a városi rendőrségen is bejelentést kellett tennünk, ami elvett 3 órát a keresésünkből. A rendőrségen több személy jött oda az adatok és az esemény kérdezésére, mégis a végleges jegyzőkönyv éjszaka fél 1-re készült el.

Ezalatt a testvérem már kereste az édesanyánkat, akinek Sátoraljaújhelyből kellett felutazni. Egész éjszaka kereste a párjával. A rendőrség 2-3 rendőrt adott segítségnek, hogy a kilátó felé keressék. Másnap reggel fáradt éjszakai műszakos rendőröket kaptunk a nappali keresésre, ami nem ért semmit, mert ugyanazt a területet nézték át, mint éjszaka. Az öcsém három lépéssel mindig előrébb kereste új helyszíneken édesanyánkat. Ő teljes Miskolcot és vonzáskörzetét bejárta. Az volt a furcsa, hogy senki nem látta.”

Nem hagyják annyiban

„Az alagútnál, a Ruzsinszőlőnél, a vasúti felüljárón találták meg édesanyámat… Édesanyám oda fel sem tudott menni! Július 2-áról 3-ára virradóra leltek rá.

Nem keresték, mi kerestük, napi egy órát aludva. (…) Gondolja el (mondja zokogva), hogy egy kerítésre fel volt futva olyan növény, mint a komló, abban volt… Már csak a csontja… Egy kóbor kutya húzta ki nadrággal az alsó végtagjait, a csontjait a vasúti sínre, amit egy civil ember talált meg és szólt telefonon a rend­őrségnek. El tudja képzelni, hogy az én drága édesanyám, aki olyan aranyos asszony volt… A rendőrség közigazgatási eljárásban szeretné kezelni az ügyet, mert anyukám 75 éves volt, és beteg… Butulásra fogják, hogy nem volt tisztában a gondolataival. Pedig normális gondolkodású volt.

A testvérem az eltűnést követő szombaton ott járt a helyszín közelében, mégsem vett észre halottra utaló gyanús szagokat. Nem fogom annyiban hagyni! Bejelentést tettem ismeretlen tettes ellen, mert van egy felvételünk, ugyanis az egyik háznál van egy kamera. Egy magánszemélyé. Arra gyanakszunk, hogy elcsalták anyukámat. (…) Ketten voltak, sunyin viselkedtek. Pénz nem volt nála, nem tudom, mit akarhattak tőle. (…)

A rendőrség felületesen végezte a munkáját, a helyszínelés, igaz, éjszaka volt, de a holttestet nem hozták el rendesen. Hiányoznak testrészek, amit már nem is hajlandóak megkeresni. Mi próbáljuk megkeresni. Ezért feljelentést fogok tenni az édesanyám nyomozásában részt vevő nyomozók ellen.

Nyomkereső kutya nem volt, de helikopterrel kereshették volna és életben találtuk volna meg. Ez Magyarország, Miskolc…

A Spider Mentőcsoport sem oly módon kereste, ahogy lehetett volna. Az időseket nem nézik semmibe, pedig anyukám egy páratlan ember volt, becsületes, még nyugdíj után is dolgozott, amikor pihenhetett volna.”

Miért?

Megint zokogni kezd Mária: azt kérdezi tőlem, mindenkitől, az égiektől, hogy „miért kellett elenyésznie éppen ott…”

Jaj, Istenem… Mindennap gyertyát gyújtunk…”

- Juhász-Léhi István -

Közigazgatási eljárásban

Természetesen megkerestük az üggyel kapcsolatban a rendőrséget. Az alábbi válasz érkezett: „A kérdéses ügy kapcsán a Miskolci Rendőrkapitányság előbb körözési eljárást folytatott, jelenleg pedig közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a rendkívüli haláleset körülményeit, tekintettel arra, hogy idegenkezűségre utaló körülmény a haláleset kapcsán nem merült fel.”