BOON Sziréna

2017.01.15. 10:50

Fiatalkorú lányát is be akarta vonni a szexbe

Miskolc - Előzetesbe tették a leányával szexuális tartalmú felvételeket készítő szülőt.

Miskolc - Előzetesbe tették a leányával szexuális tartalmú felvételeket készítő szülőt.

A Miskolci Járásbíróság nem jogerősen 30 napra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinek és nőnek, akikkel szemben kiskorú veszélyeztetése és szeméremsértés vétsége miatt indult büntetőeljárás.

Simogatták, ölelgették

A megalapozott gyanú szerint az élettársi kapcsolatban élő páros tavaly nyártól kezdődően többször szervezett olyan rendezvényeket, melyeken egyikőjük fiatalkorú lánya és annak hasonló korú barátai is részt vettek. Ezen alkalmakkor közösen alkoholt fogyasztottak, meztelenkedtek, egyéb szeméremsértő cselekményeket végeztek.

Az élettársak a lánnyal szexu­ális tartalmú felvételeket készítettek, őt partnerként kívánták bevonni a szexuális életükbe. A lány fiatalkorú barátnőjéhez is közeledtek, simogatták, ölelgették és arra akarták rávenni, hogy velük létesítsen szexuális kapcsolatot.

Akár hét évet is kaphatnak

A bíróság a bűncselekmény elkövetésének gyanúját megalapozottnak találta és indokoltnak látta a terheltek előzetes letartóztatásának elrendelését is. Döntését a gyanúsításban szerepelő bűncselekmény miatt kiszabható, akár 7 évig tartó szabadságvesztés büntetésben rejlő szökés, elrejtőzés veszélyére állapította meg.

Mivel a nyomozás kezdeti szakban van, az is megalapozottan feltehető, hogy a terheltek szabadlábon hagyásuk esetén a tanúk befolyásolásával vagy a tárgyi bizonyítékok megsemmisítésével meghiúsítanák vagy veszélyeztetnék a bizonyítást.

ÉM-SZB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!