BOON Sziréna

2016.08.30. 10:18

Pult alól árusította a herbált az edelényi presszóban

Edelény, Miskolc - Heten állnak a vádlottak padján az „edelényi kábítószerbiznisz” miatt.

Edelény, Miskolc - Heten állnak a vádlottak padján az „edelényi kábítószerbiznisz” miatt.

Jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás a Miskolci Törvényszék dr. Dósa Ágnes vezette tanácsa előtt Sz. Tamás és 6 társa ellen.

Nem érzem magam bűnösnek, nem tudtam, hogy nem szabad. Sz. Tamás

Megvette, elosztotta

A hétfői nyitótárgyaláson a dr. Farkas Ildikó ügyész által ismertetett vádirat szerint az egyébként előzetes letartóztatásban lévő elsőrendű vádlott, Sz. Tamás 2014 tavaszától kezdődően 2015 januárjáig Edelényben egy presszóban a „pult alól” és otthonában is árusította az internetről rendelt herbál biofű elnevezésű növényi törmeléket. Egy-egy adagért 500–1000 forintot kért alkalmanként. A vád szerint a férfi által ily módon értékesített kábítószer hatóanyag-tartalmában összesen meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát.

A büntetőügy további 6 vádlottja az elsőrendű vádlott vásárlói voltak, aki egyrészt saját fogyasztásra, míg – a nyomozás megállapítása szerint – volt, aki más részére is vásárolt kábítószert. Az egyik vádlott vallomása szerint összesen 180 gramm, másik szerint 265 grammnyi herbált is vásároltak Sz. Tamástól.

Nem tudta, hogy nem szabad

Az elsőrendű vádlott kihallgatásakor elmondta, hogy nem érzi magát bűnösnek, mert úgy gondolta, hogy legális a szer vásárlása és használata. Állítása szerint inkább gondatlansága miatt lehet bűnös, mert nem járt utána a dolgoknak kellő alapossággal.

Mint vallomásában elmondta, az édesanyja által üzemeltetett egyik edelényi „vendéglátóipari létesítményben” dolgozott az utóbbi időben, amolyan kisegítőként. Ott az egyik – fiatalokból álló – társaságnál látta, hogy valamilyen szert kevernek a dohányhoz és abból cigarettát sodorva elszívják. A szer révén kissé bódult, felszabadult, örömteli állapotba jutnak egy időre.

Velük próbálta ki a szert és tőlük tudta meg, hogy herbál biofűról van szó, amely több internetes honlapról rendeléssel, utánvételes házhoz szállítással beszerezhető, akkor úgy tudta, legálisan.

Így kezdődött el a „biznisz”, Sz. Tamás saját laptopjáról – elmondása szerint – úgy 4-5 alkalommal rendelt nagy mennyiséget, amit aztán szétadagolt és – fizetség fejében – továbbadott vevőinek, illetve alkalmanként maga is használta a szert.

Mint mondta, nem haszonszerzés céljából tette, több olyan eset is volt, amikor vásárlója nem tudta teljes egészében kifizetni az adagot, ennek ellenére odaadta azt neki.

Házkutatás is volt

Mint megtudtuk, a társaság úgy bukott le, hogy az egyik vasárnap rendőrök jelentek meg házkutatási paranccsal a vendéglátóipari létesítményben és Sz. Tamás lakásán, megtalálták a drognak, illetve új pszichoaktív anyagnak minősülő szer több adagját. Sz. Tamást ekkor tartóztatták le és kihallgatása után kábítószer-kereskedelem miatt eljárást indítottak ellene és előzetes letartóztatásba helyezték, amely ma is tart. A tárgyalás holnap újabb kihallgatásokkal folytatódik.

Növényi törmelékhez...

A herbál egy marihuánához hasonló, de szintetikus szer. Könnyű hozzájutni, akár otthon is elkészíthető. Nem számít újfajta drogfajtának, már a hetvenes években ismert volt, éppen ezért már akkor elkezdték kutatni. Összetétele sokféle lehet: alapja egy Kínából származó fehér por, amit általában valamilyen szerves oldószerrel, vagy közkedvelten körömlakklemosóval oldanak fel, majd növényi törmelékkel látják el. Gyakran a „fűhöz” hasonlítják, noha korántsem egyeznek. A herbál hatása teljesen eltér a marihuánáétól, eufóriát, majd depressziót okoz, az „igazi fű” pedig elsősorban az érzékszervek működését erősíti fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!