BOON Sziréna

2008.08.26. 07:36

Egymásra talált bűnügyi statisztika és a közérzet

<p>A legfrissebb bűnügyi statisztikák szerint tendenciáját tekintve megugrott a szándékos testi sértések, betöréses lopások és garázdaságok száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében...</p>

Júliusban nem múlt el úgy egy nap, hogy rablás ne történt volna Miskolcon. A rendőrség rendre elfogta a tetteseket, de a tény önmagában is felkavarta a helyi közvéleményt. Ráadásul ezek a fiatal bűnelkövetők a bűnözők új generációjából valók, ami azt jelenti, hogy a gyerekkorból a fiatalkorúvá cseperedve immár jogi és büntetőjogi eszközökkel járnak el velük szemben. A sajnálatos tapasztalat szerint ezek a minap még gyerekként kezelt srácok nem először botlanak meg, tévednek a bűn mezejére, hanem sokszor szülői, rokoni, ismerősi körből tanították, vitték őket a nagybetűs élet sötét oldalára. A ma érvényes törvények szerint ugyanis a gyerekkorú mindent büntetlenül megtehet. Többnyire az igazságszolgáltatás képviselői előtt meggyőzően bizonyítják be, hogy a gyerek csupán saját kedvtelésére lopott vagy rabolt. Arról a szülők, a rokonok semmit nem tudtak és nem is sejtettek. Miskolc rendőrkapitánya júliusban kongatta meg a vészharangot, amikor a sajtó nyilvánosságához fordult, mert már szinte kezelhetetlenné vált a küzdelem az bűnözők új generációjával.

A legfrisebb bűnügyi statisztikák szerint tendenciáját tekintve megugrott a szándékos testi sértések, betöréses lopások és garázdaságok száma megyénkben

Naponta küldenek szerkesztőségünkbe olyan leveleket, olvasói észrevételeket, amelyek atrocitásokról, rablásról, utcai támadásról vagy betörésről számolnak be. Az Észak-Magyarország hasábjain, és Borsod Online-on is folyamatosan hírt adunk ezekről a felkavaró, és estenként megrázó bűncselekményekről. Elég, ha csak a gyerek és fiatalkorúak által legutóbb Ricsén elkövetett csoportos rablásra, a Búza téri aluljáróban ok nélkül gyalogost ütlegelőre gondolunk. A közelmúlt történéseihez tartozik a Miskolcon, nyílt utcán történt halálos kimenetelű szurkálás vagy az egyik ózdi szállodában ok nélkül elkövetett késes döfködés is, ahol csak a több sebből vérző férfi erejének köszönhető, hogy elmenekült és megmentette magát a biztos haláltól.

Megoldás keresés

Szerkesztőségünk sorozat formájában igyekszik feltárni az okokat, annak magyarázatát, hogy miért vált aggasztó mértékűvé a garázdaságok, a személy elleni erőszakok és betöréses lopások száma. Nem kellően elrettentő a törvény? Nincs elég rendőr? Segít a bajba jutottnak a másik ember? Aki áldozattá válik, lett volna módja megvédeni magát, vagy elkerülni a bajt? A rendőröket kell kárhozatni a bűncselekmények szaporodásáért, és követelni: védjék meg a közbiztonságot, a tulajdont, vagy másoknak is csatlakozni kell a bűn elleni harchoz? Nagyon sok kérdés vetődik fel. Azt kérjük olvasóinktól, hogy az internetes portálunkon és az Észak hasábjain most elindított polémiához szóljanak hozzá. Munkatársaink megszólaltatják a hivatalos szerveket, a civil szféra képviselőit, és azokat is, akiket támadás ért vagy meglopták őket.

Közérzettükröző számok

Ami bizonyos, hogy a statisztikát korábban egyfajta mérőeszközként, de nem az emberek közérzetét tükröző értékmérőnek tartották, most az első hét hónap bűnügyi adatai egyértelműen alátámasztják, hogy a szubjektív, emberi megítélés most meggyezik a mutatókkal - mondta dr. Gaskó Bertalan őrnagy, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának vezetője, amikor az aktuális adatokat kértük. Néhány példát kiragadva az edelényi kapitányság területén több mint a felével nőtt a gazdaságok, és egyharmadával a betöréses lopások száma. Ózdon a betöréses lopások kúsznak a csillagos ég felé. Szerencsen ugyanakkor a betöréses lopások nőttek egyharmaddal, de a garázdaság és szándékos testi sértés ugyanennyivel csökkent. Erre talán az lehet a magyarázta, hogy a taktaközi uzsorakamatos zsarolásos ügyek miatt jóval több rendőr jelenik meg a környékbeli falvakban. 
Legközelebb  elsőként Miskolc rendőrkapitánya beszél a miskolci prostitúció és a hozzákapacsolódó bűncselekmény elleni küzdelemről. (Várjuk az olvasók véleményét!)

Kapcsolódó cikkek:

Egyetlen esély van: Futás!
Miskolc - Új bűnözőgeneráció megjelenéséről szólt a napokban Pásztor Albert, Miskolc rendőrkapitánya. Nem félelemkeltés céljából, inkább azért, hogy mindenkiben kialakuljon az egészséges önvédelmi reflex. 

Sok egyenruhás hiányzik Miskolcon
Ambíció és hivatástudat megvan, de hiányzik jónéhány egyenruhás rendőr Miskolcon - mondta a kapitány. Szükség esetén a csapaterők létszám átirányítása gyorsan és szakszerűen megoldható - tette hozzá a szóvivő.

Miskolci bűnözés: itt az új generáció
Miskolc - A közelmúltban megszaporodott miskolci rablások tapasztalatairól és tanulságairól beszélt a rendőrkapitány. Az elmúlt három héten 17-szer raboltak ki közterületen, fiatalokat és időseket is kiszemelve...


Kocsmázás után adtak hadüzenetet egymásnak
Botokkal, különféle eszközökkel vívott csatát egymással két népes családhoz tartozó alkalmi bandérium Felsőzsolcán pénteken éjjel. Előzőleg a két család egy-egy férfitagja vitatkozott a helyi kocsmában...

"Adj pénzt g..., mert megszúrlak"
Miskolc - Két férfi késsel fenyegetve követelt pénzt nemrégiben a Villanyrendőrnél - írta egyik olvasónk a Búza téren törtét augusztus 20-i passzióverésről szóló cikkünk fórumában... 

"Miért ne védje meg az ember a társát, ha teheti?" 
Ricse - Csoportosan támadtak a hazafelé gyalogló fiúkra Ricsén, a segélykérésre védelmezően fellépő férfi azonban emiatt bajba került. Megfenyegették és testi sértés miatt fel akarják jelenteni... 

Megfenyegették a rablók ellen védelmezőket 
Ricse - Útonállásszerűen támadott meg egy fiatalokból álló banda a hazafelé tartó fiúkat a hét végén Ricsén. A segélykérésre segítségül hívott férfiak egyikét megfenyegették a támadók között lévő fiú rokonai.

Elmeorvosi megfigyelésre vitték az ózdi szurkálót
Miskolc - Letartóztatták és pszichiátriai megfigyelésre vitték azt a fiatalembert, aki Ózdon összeszurkált egy szállodai lakót szerdán. Tettének indítékaként ugyanis azt mondta: "egy hang súgta, hogy ölni kell".

Levetkőztette áldozatát a rabló
Hernádnémeti - Tettleg bántalmazta, majd erőszakkal eltulajdonította cipőjét, kabátját, valamint pár ezer forint készpénzét falubelijének egy hernádnémeti férfi.

Nem árulja el tettestársát a Búza téri rabló
Miskolc - Egy hónappal ezelőtt történt utcai rablás elkövetőjét fogta el a rendőrség kedden.

Félmillió forint vérdíj a miskolci gyilkos fejére
Miskolc - Rejtélyes emberölés elkövetőjét keresi a rendőrség, de a gyilkos egyelőre lépéselőnyben van. Nem tudni, miért pont az órákkal korábban balesetet szenvedett és kórházba vitt férfit szurkálta össze július 27-re virradóra.

Hajléktalanokat raboltak ki Miskolcon
Két férfi három hajléktalant bántalmazott és rabolt ki hétfőn délután Miskolcon. A zsákmányolt összeg: 2100 forint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!