3 kérdés, 3 válasz: Salamon József

- Milyen érzései, gondolatai vannak a DVTK szeplős centenáriumával kapcsolatban?

Salamon József: - Mélységes fájdalommal élem meg ezeket a napokat. Ezen az évfordulón, amikor mindennek az ünnepről kellene szólnia, éppen az ellenkezője történik, mert a csapat kiesett. Mert szerintem kiesett. Felháborító az, hogy ilyen körülmények között, ilyenfajta módon jutottunk el idáig. Sértve érzem magam azért, hogy a jelen emberei ezt meg merték tenni mindazokkal, akik a múltban sokat tettek ezért a klubért. Persze lehet, hogy a jelenkor szereplői jó indulattal és féltéssel tevékenykedtek, de mivel idiáig jutottunk, ez aligha lehet mentség. A játékosokról, akiket nem biztos, hogy a szó igazi értelmében futballistának lehet nevezni, – tisztelet a nagyon kevés kivételnek – lesújtó a véleményem. Úgy vélem nem nagyon van olyan ebben a csapatban, aki képes lett volna átérezni azt, hogy mit jelent a klubhoz kötötő egykori játékosoknak és szurkolóknak az, hogy a DVTK 100 éves.

- Milyen okok vezettek idáig?

Salamon József: - Ilyenkor, így utólag az ember okoskodhat, okosnak tűnhet, de tisztában vagyok azzal, hogy dönteni nem könnyű, és, hogy minden döntés kockázattal jár. De az okokat keresve az jut elsőként az eszembe, hogy nem lett volna-e jobb Aczél Zolival folytatni, mert az a csapat, legalább 12 pontot elért, ráadásul játékban többet mutatott, és valószínűleg nem igényelt volna ekkora vérfrissítést, 16 új játékos szerződtetését. De megtörténtek a változtatások, a játékoskeretben, a kispadon, amit a jószándékú akarás ellenére számomra kapkodónak, kétségebeesettnek, hirtelennek tünt.

- Milyen változásokat (személyi, tárgyi) tartana szükségesnek, és mi lehet a jövő útja?

 

Salamon József: - Hogy szüksége van-e tárgyi, személyi változtatásokra? Utóbbira mindenképpen, de nem holnaptól. És minden szinten, mindenfélét. A lényeg az, hogy nem kapkodva, átgondolva, mert úgy néz ki, hogy most van rá idő. Sajnos. A szükséges szakmai változtatásokról nem ejtenék szót, mert nincs Pro-licenszem, nincs arról papírom, hogy érthetnék hozzá... Mivel eddig – nekünk, öreg futballistáknak – nem nagyon kérték ki a véleményüket különböző ügyekben, így csak a szurkolás maradt nekünk. De azt hiszem eljött az a pillanat, hogy felajánljam, és szerintem nyugodtan mondhatom többes számban, hogy felajánjuk a segítségünket. Igaz, hogy én magam 62 éves vagyok, és egykori játékostársaim sem mai gyerekek, de van egy-két dolog, amit hozzá tudnánk tenni ahhoz, hogy előrább jussunk. A legfontosabbnak a csapatépítést tartom, olyan fiatal, ambiciózus játékosokat kell keresni a jövő csapatában, akik tudják, hogy mit jelent diósgyőrinek lenni, akiknek van kötődésük ehhez a régióhoz, városhoz, klubhoz. Azt hiszem, hogy egy kétéves programban kell elkezdenünk gondolkodni, aminek a célja nem lehet más, mint az, hogy a legjobbak közé visszakerüljünk, hogy és ezen időszak alatt egy jó szellemiségű, jó csapatközösség alakuljon ki.