Vegyész RC: Ötjátszmás csatában

Kazincbarcika - A Vegyész RC több mint kétórás meccset vívott a Kamnikkal, és végül szoros küzdelemben alulmaradt.

Kazincbarcika - A Vegyész RC több mint kétórás meccset vívott a Kamnikkal, és végül szoros küzdelemben alulmaradt.

Belekóstolhatott a VRCK a Bajnokok-ligája légkörébe, színvonalába, de nem sokkal a PAOK elleni párharc után már ismét Közép-európai Liga-találkozót vívtak a barcikai férfi röplabdások. Vasárnap este az a szlovén Calcit Kamnik látogatott a Don Bosco Sportközpontba, amelynek a sorozatban ez volt a bemutatkozása.

A Vegyész megszokott kezdőcsapata remek ritmusban kezdte a találkozót, amit az is jelzett, hogy a vendégek 8-4-nél kénytelenek voltak időt kérni. A hazai csapatot azonban nem tudták lefékezni. Páez jól nyitott, és Szabó D. befejezéseire is lehetett számítani. 12-7-ről zárkózni tudtak a vendégek, de hamar visszaállt a rend, vagyis az ötpontos borsodi vezetés. Ezt a fonalat pedig Marek Kardos gárdája tovább tudta vinni, az olló pedig a hajrában tovább nyílt. Végig kiegyensúlyozott, jó játékkal hozta a Vegyész a nyitószettet.

Egyenlítettek, fordítottak

Milev bombája vezette fel a folytatást, ezután viszont a Kamnik percei következtek, az összecsapás folyamán először.

Stalekar nyitásai okoztak némi zavart a sárga-kékeknél, 2-5-nél ezért gyorsan rendezni kellett a sorokat. Sikerült, 6-6-nál már ismét együtt voltak a felek. Az előny azonban a szlovéneknél maradt, mert sokat javultak fogadásban és mezőnyjátékban is. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, ebben a szakaszban sok nyitást rontottak mindkét oldalon. A játszma középső részében aztán a Vegyész volt kénytelen futni a szlovénok után, akik két-három ponttal meg tudtak lépni. Élvezetes, izgalmas volt a mérkőzés, 17-21-ről indítottak nagy hajrát Szabó D.-ék, de a hazai rohamokat visszaverték a vendégek, akik egyenlíteni tudtak.

Minden egyes pontért öldöklő csata zajlott a pályán a harmadik szettben is, minőségi röplabdát láthatott a kilátogató közönség. Teljesen kiegyenlítetté vált a meccs, megjósolhatatlan volt, hogy melyik fél kerekedik felül. Szabó D. blokkja után 10-8-ra lépett el a Barcika, de röviddel ezután már 13-15 állt az eredményjelzőn. Ezután is váltakozva vezettek a felek, de 24-24 után két vendégponttal zárult le a harmadik játszma.

Küzdött a Vegyész

4-0-s hazai rohammal és szlovén időkéréssel folytatódott a meccs, az elején megszerzett vezetést igyekezett a Vegyész megbecsülni. Némethék remek periódust kaptak el, 10-4-nél az első szetthez hasonló nagy különbség alakult ki. A hullámzó mérkőzés negyedik felvonásában a borsodiak akarata érvényesült, méghozzá meggyőző fölénnyel, így jöhetett a mindent eldöntő ötödik szett.

Blázsovics pontos, szélső ütéseivel haladt előre a vendéglátó, de a Kamnik rendre a Barcika előtt járt. 5-8-nál nehéz helyzetbe kerültek Kardos legényei, hiszen két óra csata után még a maradék erőtartalékot kellett volna mozgósítani. Ez pedig már nem sikerült, a szlovének végül öt játszmában megnyerték a barcikai összecsapást.


Röplabda: jegyzőkönyv

Vegyész RC Kazincbarcika – Calcit Kamnik 2:3 (16, -22, -24, 15, -12)

Kazincbarcika, 700 néző. V.: Vasko, Kralovic (szlovákok).

Vegyész RC Kazincbarcika: Páez, Banai, Szabó D., Milev, Németh Sz., Macko. Csere: Gebhardt Á. (Liberó), Blázsovics, Juhász P., Gebhardt N. Edző: Marek Kardos.

Calcit Kamnik: Pereira, Bregar, Jereb, Vidmar, Babkov, Stalekar, Csere: Hribar K. (liberó), Kvas, Stehbergar, Lakner. Edző: Hribar Ales.

Marek Kardos: – Sok dolgunk van még, minden szempontból sokat kell fejlődnünk. Jól küzdöttünk, de a végjátékra fejben egy kicsit elfáradtunk, ezért megérdemelt a szlovén ellenfél győzelme.

Hribar Ales: – Nagyon hullámzó volt a mérkőzés és a teljesítményünk is. A hajrában jobban koncentráltunk, talán erővel is jobban bírtuk a mindent eldöntő ötödik szettet. Gratulálok a csapatnak és a hazaiaknak is. Kemény csata volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!