BOON - Sport - NB II.

2016.08.27. 10:56

Fogarasit Szénay váltja a cigándiak kispadján

Cigánd - Szakembert cseréltek a másodosztály újoncánál, mert nem jöttek az eredmények.

Cigánd - Szakembert cseréltek a másodosztály újoncánál, mert nem jöttek az eredmények.

Legjobb harmadikként került fel az NB II-be a Cigánd SE labdarúgócsapata pár hónappal ezelőtt. A bodrogközi gárda eddig 6 összecsapást játszott le a bajnokságból és 4 pontjával az utolsó, 20. helyen áll. A klub pénteken bejelentette: közös megegyezéssel szerződést bontott a vezetőedzővel, Fogarasi Zoltánnal, az ez irányú teendőket ideiglenesen Szénay Péter szakmai igazgató látja el.

Közben arattunk egy szép sikert, megvertük a Balmazújvárost." Tóth István

Néhány bennmaradt

– Fogarasi Zoltánnak a Cigánd SE köszönettel tartozik azért, amiért történelmet írva, a szakmai stábbal közösen elvégzett munkának köszönhetően feljuttatta csapatunkat a másodosztályba – jelentette ki lapunknak Tóth István, a csapatot működtető gazdasági társaság, a Cigánd Futball Club Kft. ügyvezetője. – Hogy mi vezetett ehhez a döntéshez? Elsősorban az eredménytelenség. Úgy láttuk, hogy néhány pont a csapatban maradt, gondolok itt a Soroksár, a Budaörs vagy a Dorog elleni találkozóra. Igaz, közben arattunk egy nagyon szép sikert, megvertük azt a Balmazújvárost, amely a tabella élén áll, s amely addig, a közös meccsünkig gólt sem kapott. Úgy láttuk, hogy ebben a helyzetben, amikor a csapat az utolsó helyet foglalja el, lépnünk kell, annak érdekében, hogy minél hamarabb folytassuk a pontok gyűjtését, hogy ne menjen el tőlünk a mezőny. Merthogy a célunk nem változott: szeretnénk bennmaradni az NB II-ben. Azt, hogy Szénay Péter meddig lesz megbízott vezető­edző, jelenleg nem tudom megmondani, ez lehet csak egy összecsapás, kettő vagy akár három is, de szeretnénk minél hamarabb megtalálni a legmegfelelőbb megoldást, személyt a posztra. Elvárásaink között szerepel nyilván a megfelelő végzettség, s előny, ha jól ismeri az NB I, NB II mezőnyét, dolgozott ezekben az osztályokban.

Elhivatottan csinálja

A kassai illetőségű Szénay Péter érkezését júniusban jelentették be Cigándon. A pro licences szakmai igazgató „otthon” volt az U15-ös és az U17-es szlovák válogatott szövetségi kapitánya, jelenleg pedig a szlovák utánpótlás-válogatott (U12-U16) kelet-szlovákiai koordinátora és szakmai vezetője.

– Amikor ide jöttem, nem gondoltam, hogy vezetőedzői szerepet fogok vállalni, ez egyáltalán nem szerepelt az elképzeléseim között – fogalmazott Szénay Péter. – Szerettem volna, ha Zoltán marad a csapatnál pályaedzői minőségben, de tiszteletben tartom a klubvezetés döntését. Aki a futballban él, annak a labdarúgás és a családja a legfontosabb, az elsőt, miután ez a munkája, elhivatottan csinálja, erre koncentrál maxi­málisan, és mindent megtesz az előrébb jutásért. Úgy látom, az a társaság, amely itt van Cigándon, többre hivatott, s ennek előbb-utóbb pontokban, helyezésben is meg kell mutatkoznia. Vasárnap Szolnokon játszunk, bízom abban, hogy jól fogunk szerepelni, és nem térünk haza pont, pontok nélkül.

Miután a nyári átigazolási szezon néhány napig még tart, lehet arra számítani, hogy egy-két új játékos még felbukkan a bodrogköziek öltözőjében.


,,Fáj a búcsú”

– Rövid megszakítással közel 3 szép és eredményes évet töltöttem el Cigándon, ahol a vezetésemmel történelmi tettet hajtottunk végre az NB II-be jutással – mondta Fogarasi Zoltán. – Nagyon váratlanul ért a váltás ténye, hiszen sem a mutatott játékunk, sem pedig az erősen mozgásban lévő tabellán elfoglalt helyezésünk nem reménytelen, így úgy érzem, hogy kissé elhamarkodott és megalapozatlan döntés született a személyemet illetően. Az eset kísértetiesen hasonlít a 2 évvel ezelőtti váltásra, ami azóta is élénken él bennem. Ennek ellenére a lelkiismeretem tiszta, bárki szemébe bele tudok nézni, mert az esetenkénti hátráltató tényezők mellett is nagyon nagy szakmai alázattal és felkészültséggel végeztem a közvetlen munkámat, és néha bizony annál többet is. Fáj a búcsú, de kívánom, hogy volt csapatom elérje a célját, mert a játékosok képességei alapján mindenképpen a másodosztályban van a helye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!