BOON - Sport - Megye II.

2016.11.03. 18:50

Minden meccsükön nyertek a varbóiak

Miskolc, Varbó - A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban egyedül a Varbó százszázalékos.

Miskolc, Varbó - A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban egyedül a Varbó százszázalékos.

Az Északi csoportban szereplő együttes tizenegyszer nyert, 33 ponttal vezeti a táblázatot és gólkülönbsége – 40-11 – szintén imponáló.

Cél az első hely

– A tavalyi szezont a 3. helyen zárta a csapat és ezután kerestek meg a klubtól, hogy tudnék-e segíteni – mondta Asszony Béla, a varbóiak edzője.

– Igent mondtam, a nyáron kerültem oda és igyekeztem rögtön „kezelésbe” venni a fiúkat. A bajnokság megnyerését tűztük ki célul és úgy látszik, hogy jól kalkuláltunk. Bár több egyesületnek is jobbak a lehetőségei, mint nekünk, nálunk azonban a futballszeretet mindent visz. Varbón most minden összeállt ahhoz, hogy a valóra váltsuk álmunkat. Nyári felkészülésünk jól sikerült, hetente egy edzést és két felkészülési mérkőzést játszottunk, többre azért nem volt lehetőségünk, mert labdarúgóink zöme dolgozik. Huszonkettes keretünk harmadát varbóiak alkotják, a többiek miskolciak, sajóbábonyiak, kazincbarcikaiak, és az utánpótlás-nevelésünk is sínen van. Ugyanezt mondhatom a klub egészéről: a személyi, a tárgyi és az anyagi feltételek oldaláról nézve nálunk minden adott az eredményes szerepléshez.

A tréner ezután arról beszélt, hogy valamennyi csapatrészük egyformán jó, így azzal is dicsekedhetnek, hogy meccseiken átlagban több mint három gólt szereznek és mindössze egyet kapnak.

– Sikerünket az egységnek, az egymás és az ellenfelek iránti tiszteletnek is köszönhetjük – folytatta Asszony Béla. – Nekem a szakmai munkában két háttérmunkás – Jenei István és Cseh Krisztián – segít elsősorban és szintén a segítőim közé sorolom a százötven-kétszáz, igazán lelkes nézőt, nélkülük ugyanis nem jutottunk volna eddig. Mivel jól megy a közös munka, a télen akár kitűzhetjük hosszabb távú célokat is.

A ’90-es éveket idézik

– Ilyen győzelmi sorozat a ’90-es évek közepén volt a klub történetében – vette át a szót Kovács Szabolcs alelnök-technikai vezető.

– Abban az évben megnyertük a megyei II. osztályt, és több mint tíz évig a megyei I. osztályban szerepeltünk. Az akkori és a mostani csapatban sok a hasonlóság: mi, az egyesület vezetői azt valljuk, hogy a siker titka a kiegyensúlyozottság, az egységesség, a kiszámíthatóság, az intelligencia, a kulturált körülmények és a jó feltételek. Utóbbi megteremtéséért köszönettel tartozunk Üveges Géza polgármesternek, a képviselő-testület tagjainak, a Borsod Autó Kft.-nek, a Lada Miskolcnak és Czakó Albert elnöknek.

A nyáron a keret kialakításakor és a szakmai háttér összeállításakor mérlegelnünk kellett. Maradunk olyan csapat, amelyik harcol a bronz­éremért vagy továbblépünk és merünk nagyot álmodni. Az utóbbinál maradtunk. Itt tartottuk és hazacsábítottuk a helyi kötődésű labdarúgókat, akik szintén remekül illeszkedtek be az eddig sem gyenge keretbe. Még nagyon messze van a vége, de már ott tartunk, hogy van min gondolkoznunk és van miben bíznunk.


Így látja a polgármester

Üveges Géza, Varbó polgármestere: – A siker a játékosoké és főleg Asszony Béla edzőé, aki jól fogta össze a társaságot. Remek szereplésünket én is csodálom és nagyon örülök neki. Sokan kérdezik, hogyha megnyerjük a bajnokságot, indulunk-e a megyei I. osztályban? Azt feleltem nekik, hogy előbb érjünk el addig, vagy a mondást idézve: a hídon akkor kell átmenni, amikor odaér az ember. Azt máris szeretném, ha egyre többen látogatnának ki a meccseinkre, a gárda ugyanis jól szórakoztatja a nézőket, miközben közösségi életet teremt a községben, nemcsak a pályán, hanem a pálya mellett is. Az 1150 lelkes faluban élők most várják a további kiváló eredményeket.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!