Magyar Kupa: fél gőzzel is hozták a találkozót a miskolciak

Miskolc - A jégkorong Magyar Kupa idei nyitányán begyűjtötte a győzelemért járó 3 pontot a DVTK az Újpest ellen.

Miskolc - A jégkorong Magyar Kupa idei nyitányán begyűjtötte a győzelemért járó 3 pontot a DVTK az Újpest ellen.

A jégkorong Magyar Kupa 1. fordulójában szerda este a DVTK Jegesmedvék együttese az Újpesti TE gárdáját fogadta. A hazaiak kissé tartalékosan álltak fel, ugyanis az előzetesen jelzett Pavukon kívül Galanisz és Colin sem tudta vállalni a játékot sérülés miatt. Ennek ellenére nagyobb tempót diktáltak az első harmadban a piros-fehérek, és két kihagyott emberfór után a harmadik létszámelőnyös helyzetüket kihasználták, Johnston előkészítése után Gőz ütőjéről vánszorgott a korong a kapu jobb sarkába, a 14. percben (1-0).

Kötényes találat

Hat minutával később, a következő hazai emberelőny újabb találatot hozott, ismét Johnston adott gólt érő passzt, és ezúttal Sakaris volt a befejező (2-0).

A második játékrészben valamivel aktívabb volt a vendégek játéka, ettől lett az egy olyan kiegyenlített harmadban, amelyben nem született gól, annak ellenére, hogy az Újpest kétszer két percen át emberfórban támadhatott.

A harmadik menet második felében gyors egymás­utánban volt egy gólváltás, Tóth A. 53. percben született kötényes találata után 33 másodperccel Dömötör vágott be egy kipattanót (3-1). Az újpesti szépítés után is a hazaiaknak voltak helyzeteik, de az eredmény már nem változott a nem túl pörgős meccsen.

ÉM-BCS


Jegyzőkönyv

DVTK Jegesmedvék – Újpesti TE

3-1 (2-0, 0-0, 1-1)

Miskolc, 600 néző. V.: Németh M., Vas (Váczi, Kormos).

DVTK Jegesmedvék: Adorján – Leppanen, Láda B., Johnston (2), Sakaris 1, Magosi – Gőz 1, Vojtkó, Hajós (1), Popovics, Tóth A. 1 – Cianfrini, Kuqali, Miskolczi, Sági, Karda – Laczkó, Magyar, Szopos, Ritó, Albert, Kiss B. (kapus). Vezetőedző: Douglas Bradley.

Újpesti TE: Ágoston – Huba, Kiss D., Benk, Frolik, Hebar – Hegyi, Gröschl (1), Nemes, Tóth G., Csanyi – Nagy N., Kovács A., Dömötör 1, Pichler, Turbucz – Dósa, Pápa, Sila (kapus). Vezetőedző: Szilassy Zoltán.

Kiállítások: 4 perc, ill. 8 perc.

Douglas Bradley: – Nagy küzdelemben sikerült legyőznünk egy jó csapatot. Sérülések miatt új sorokkal kellett játszanunk, de akik feljebb léptek, nagyon jól megállták a helyüket. Jól használtuk ki az emberelőnyöket, és ez ma kulcsfontosságú volt.

Szilassy Zoltán: – Nagyon fegyelmezetlenül kezdtünk, ennek négy kiállítás és két kapott gól lett az eredménye. Megástuk a saját vermünket, és nem tudtunk belőle kimászni. Gratulálok a Miskolcnak!


Magyar Kupa, 1. forduló, további eredmények:

  • Debrecen-Dunaújvárosi Acélbikák 7-0 (2-0, 3-0, 2-0)
  • Ferencváros-MAC Budapest 1-4 (0-0, 0-2, 1-2)
  • Hokiklub Budapest-Fehérvár AV19 4-2 (1-2, 2-0, 1-0)

  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!