BOON - Sport - DVTK

2016.04.16. 20:25

„Korábban is voltak lehetőségeink, most végre ki is használtuk a gólhelyzeteinket”

Budapest, Miskolc - „Az emberhátrány ellenére is sikerült tovább növelni előnyünket” - mondta Egervári Sándor, a Diósgyőri VTK vezetőedzője a Vasas elleni 1-3-as idegenbeli győzelmet követően.

Budapest, Miskolc - „Az emberhátrány ellenére is sikerült tovább növelni előnyünket” - mondta Egervári Sándor, a Diósgyőri VTK vezetőedzője a Vasas elleni 1-3-as idegenbeli győzelmet követően.

Michael Oenning (Vasas FC): Először is gratulálok a Diósgyőrnek, megérdemelt győzelméhez. Sajnos mentálisan gyengék voltuk a mai találkozón, nem tudtuk azt játszani, amit elterveztünk, a befejezésekről pedig hadd ne beszéljünk. Gyorsan le kell zárni ezt a mai fiaskót, hiszen kedden már újabb mérkőzés vár ránk, s mert kezünkben a sorsunk, arra kell készülnünk. Emberhátrányban két gólt kaptunk, ez a Diósgyőr ereje mellett a mi gyengeségünket is mutatta.


Egervári Sándor (Diósgyőri VTK): Természetesen örülünk a győzelemnek, hiszen tavasszal korábban is voltak lehetőségeink, most végre ki is használtuk a gólhelyzeteinket. A második félidő elején jókor jött a gyors gól, ez megnyugtatta a fiúkat, s az emberhátrány ellenére is sikerült tovább növelni előnyünket. Elek Ákos a gól pillanatában összerúgott a Vasas hátvédjével, bokasérülése nem tűnik súlyosnak, de meglátjuk játszhat-e szerdán. Külön öröm számomra, hogy az eddig védekezőnek ismert Egerszegi megmutatta, hogy a támadásokban is jó, két gólja ékes bizonyítéka annak, hogy nagyot fejlődött ez a fiatalember.


A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 30. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Vasas vendégeként lépett pályára szombaton 18.00-tól Angyalföldön. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!