Aluinvent-DVTK: A Pécs legyőzése kell a kupában az éremjátékhoz

Miskolc - A női kosárlabda MK-negyeddöntőjében PEAC-Pécs – Aluinvent-DVTK meccs is lesz.

Miskolc - A női kosárlabda MK-negyeddöntőjében PEAC-Pécs – Aluinvent-DVTK meccs is lesz.

Megtartották kedden Budapesten, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége székházában a női kosárlabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjének sorsolását. A versenykiírás alapján ebben az a nyolc csapatot volt érintett, akik az alapszakasz első körét, a 11. fordulót követően az NB I-es tabella első nyolc helyén álltak.

A nyolcadik

Mint arról korábban írtunk: hét csapat helye biztos volt az MK fináléban – az év végi sorrend Sopron Basket, Aluinvent-DVTK, Zalaegerszegi TE NKK, AKSC Szekszárd, PEAC-Pécs, CMB Cargo UNI Győr és NKE-Csata volt –, az viszont csak tegnap derült ki, hogy azonos pontszámmal álló Vasas Akadémia és az ELTE-BEAC Újbuda közül ki lesz résztvevője a nyolcas döntőnek. Ugyanis a 11. forduló után a Vasas állt jobb kosárkülönbséggel, viszont a két együttes egymás elleni eddigi egyetlen meccsét a BEAC nyerte (idegenben). A hazai szövetség a befutó eldöntésével kapcsolatban állásfoglalást kért a Nemzetközi Kosárlabda Szövetségtől, mivel a világszervezet aktuális versenyszabályzata nem rendelkezik a bajnoki idény közbeni helyezési sorrend eldöntéséről, és felvetésükre azt a választ kapták, hogy ha pontazonosság áll fenn, és a csapatoknak van egymás ellen lejátszott eredményük, akkor azt kell elsődlegesen figyelembe venni. Így került be nyolcadiknak a BEAC a női kosárlabda Magyar Kupa fináléjába, amelyet ezúttal Győrben rendeznek meg, március 1-3. között. Ugyanis az idei évadban sem változott a kupa lebonyolítása, összesen 8 meccsre kerül sor az MK-ban, ebből az első napon a négy negyeddöntőt rendezik meg, amelynek vesztesei elbúcsúznak a sorozattól, az éremjátékra, a második napi elődöntőkben, és a harmadik napi helyosztókra csak a negyeddöntők győztesei maradnak ,,életben”.

A sorsolásról

A női kosárlabda Magyar Kupa sorsolásán nem a DVTK kapta a negyeddöntőre a papíron legkönnyebbnek tűnő ellenfelet, a BEAC-ot, helyettük a Pécs jelenti az akadályt, amit ha sikerrel vesznek, akkor a döntőbe jutásért vagy a házigazdák, vagy az évadban hazai porondon még veretlen soproniak ellen kell pályára lépniük.

– Érdekes volt megtapasztalni, hogy a nyolcból hét klub képviselője jelen volt a sorsoláskor, mert ehhez hasonló érdeklődésre csak régen volt példa. Talán ez is jelzi, hogy ebben az évben a kupaszereplés fontos a csapatok számára – mondta Völgyi Péter, az Aluinvent-DVTK sportszakmai igazgatója. – Mi szerettük volna elkerülni a Sopront, ugyanis az évad bajnoki eredményei azt támasztják alá, hogy ők kiemelkednek a hazai mezőnyből.

Azzal, hogy a Pécset kaptuk, reális esélyünk van arra, hogy a négy közé kerüljünk.” Völgyi Péter

Ha pedig ez sikerül, akkor majd meglátjuk a folytatást, de az biztos, hogy ilyen sűrű programban bármi előfordulhat. A sorsolás sem nagyon jó, sem nagyon rossz, az biztos, hogy a nehezebb ágon vagyunk, de nekünk a kupadöntő kapcsán az első meccsre kell majd koncentrálni.

ÉM-BCS


A női Magyar Kupa programja

Negyeddöntők, március 1. (péntek),

13.00: Zalaegerszegi TE NKK – ELTE-BEAC Újbuda

15.30: NKE-Csata – AKSC Szekszárd

18.00: CMB CARGO UNI Győr – Sopron Basket (Tv élő: M4 sport)

20.30: PEAC-Pécs – Aluinvent-DVTK

Elődöntők, március 2. (szombat),

15.30: Zalaegerszegi TE NKK/ELTE-BEAC Újbuda – NKE-Csata/AKSC Szekszárd

18.00: CMB CARGO UNI Győr/Sopron Basket – PEAC-Pécs/Aluinvent-DVTK

Éremmérkőzések, március 3. (vasárnap),

13.00: Bronzmérkőzés, az elődöntők vesztesei

15.30: Döntő, az elődöntők győztesei (Tv élő: M4 sport)



[related-post post_id="4101192"]

[related-post post_id="4099901"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!