BOON - PR cikk

2013.02.06. 16:25

A Telekom hozza a Depeche Mode-ot Budapestre

Az idén májusban induló európai turné részeként a Telekom mutatja be a koncerteket kilenc országban, köztük Budapesten is.

Az idén májusban induló európai turné részeként a Telekom mutatja be a koncerteket kilenc országban, köztük Budapesten is. A Telekom a rajongók bevonásával kiállítást is szervez az “Electronic Beats” nemzetközi zenei program keretében, felvonultatva az együttes rajongóinak legérdekesebb alkotásait és emléktárgyait. Az együttes új, “Delta Machine” című albuma március 26-án jelenik meg a boltokban és elérhető lesz online is. Az első, “Heaven” című dal videoklipjét február 1-jén mutatták be.

A Depeche Mode-dal folytatott partneri együttműködés részeként a Magyar Telekom aktivitásaiban részt vevő rajongók belépőjegyeket nyerhetnek az együttes májusi budapesti koncertjére, és akár az együttes tagjaival is találkozhatnak.

“ A Life is for Sharing szlogenünk áll tevékenységünk középpontjában a zenei események támogatása során is. A Depeche Mode-ra ma zenei idolként tekintenek a világ minden táján, az együttes rajongói köztudottan hűségesek és kommunikatívak, a banda fantasztikus koncertjeiről pedig legendák szólnak. Örülünk, hogy a zenekar támogatja az elképzeléseinket, és a Deutsche Telekom Csoportot választották partnerül a turné során. A Depeche Mode közösség bevonásával egyedülálló rajongói élményt szeretnénk teremteni, felhasználva technológiánkat, termékeinket és szolgáltatásainkat” - foglalta össze a partneri együttműködés jelentőségét Wolfgang Kampbartold, a Deutsche Telekom nemzetközi marketingkommunikációért és szponzorációért felelős alelnöke.

“A partnerség mindenekelőtt a rajongókra összpontosít. Az együttes rajongói a világ minden táján meghívást kapnak egy különleges kiállításon történő részvételre, ahol a legjobbak bemutathatják az együtteshez kötődő saját műalkotásaikat, illetve emléktárgyaikat. A Telekom “Electronic Beats” elnevezésű nemzetközi zenei programja keretében, egy virtuális show formájában zajlik majd a bemutató a www.electronicbeats.net weboldalon, valamint a kiválasztott városokban - mint Berlin, Varsó, Zágráb és Prága – a valóságban is kiállítják majd a legkiemelkedőbb és legérdekesebb műveket és tárgyakat.

A brit együttessel létrejött partneri együttműködéssel a Telekom folytatja hagyományait, hiszen olyan nemzetközi előadókkal és együttesekkel dolgozott a cég már eddig is, mint Katy Perry, a Foo Fighters, a Pet Shop Boys és Robbie Williams. A távközlési iparág egyik vezető vállalataként a Telekom szerteágazó tapasztalataival, innovatív termékeivel és médialehetőségeivel támogatja a turnét és az album megjelentetését is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!