Vadul

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, de minden alkalommal, amikor beülünk, azt kockáztatjuk, hogy épségben már nem szállunk ki belőle. Én sem vagyok egy túlaggódó vezető, viszont elég körültekintőnek és óvatosnak tartom magam. Ennek ellenére van két olyan szituáció, amelytől eléggé parázok.

Az egyik, ha a szembesávból elém hajt valaki, a másik pedig, ha vad ugrik az útra. Mindkettő szinte védhetetlen. Nincs az a reflex, amivel le lehet kezelni egy ilyen, 1-2 másodperces szituációt, akik mégis megússzák, azok utána elgondolkodhatnak rajta, hogy a szerencsének vagy Istennek köszönjék-e meg. Pont ezért nem veszem félvállról, ha kint a vadveszélyre figyelmeztető tábla vagy ha arról olvasok, hogy éppen párzási időszakban vannak az őzek. Egyszer egy éjjel a 37-esen sikerült egy rókacsaládnak elém vágnia, nem lett komoly baj, de sose felejtem el. Erre a helyzetre is igaz: nem kell nyomni annyira azt a gázt, és figyeljünk az útra. Inkább később érjünk oda, mint soha...

Horváth Imre

(A borítóképen: Horváth Imre, a jegyzet szerzője)