Fiatal és fiatalos

Fiatalosnak tetszik kinézni. Kaptam meg a bókot a napokban egy tizenéves lánytól. Kedvesnek szánta. Magamban persze megmosolyogtam. Mert a mondatból szívesen elhagytam volna a tetsziket, na meg persze a melléknévképzőt. Sokkal jobban hangzott volna valahogy így: fiatal vagy. Szántó Rita írása.

Persze ennek is örültem. Az én koromban, ugye…Eszembe jutott, tizenévesen javában csókolomot köszöntem egy negyvenévesnek. És a húszas éveim előtt már egy harmincon túlit is öregnek láttam, egy negyven feletti pedig igazi vénség volt. Akkoriban azt gondoltam, ez mindig így marad, aki 18, az évek múlva is annyi lesz, aki meg elmúlt ötven, annak meg mindegy is.

Tévedtem. Egyszer csak túllendültem a 18-on, elkezdtem közelíteni az ötven felé – na jó, csak kis lépésekkel –, és azt érzem, egyáltalán nem mindegy. A korommal úgy vagyok, annyi, amennyi, de az idő múlásával másképp látom a korokat. Mindkét nagymamám a kilencvenes évei környékén hagyott itt minket. A kórházban nem értették, hogy miért üvöltve kérdezik tőlük az ápolók, „a néni milyen gyógyszert szed”. Meghallották ők a csendes szót is. Mert fiatalok voltak. Ott belül. Örökre. Én meg fiatalosnak tetszem kinézni. Itt kívül. Per pillanat.

- Szántó Rita -